Sziasztok! Meghoztam a sztori második részét. Köszönöm az első fejezethez a pipákat és a komikat, nagyon jól estek! Ebben a részben már a fiúknak is szerepük lesz, bár még nem túl nagy. Remélem, tetszeni fog a második fejezet is!
Puszi, Zsó xxx
Megilletődve néztünk fel az igazgatónő villámokat szóró szemeibe. Fogalmunk sem volt arról, hogy mit vétettünk.
-Már 4 perce becsöngettek! Miért nem vagytok a teremben?
-We´re just... -kezdtem bele angolul a mentegetőzésbe, aztán gyorsan észbekaptam - Akarom mondani, mi csak...beszélgettünk. Elszaladt az idő.
-Hát, el. Most azonnal indulás a terembe!!!
Mivel sejtettük, hogy bármelyik pillanatban elkezdhet üvölteni, így néma csöndben beiszkoltunk a terembe, ahol már tartott az "óra". Tekintve, hogy már csak az utolsó óra volt hátra, így viszonylag nyugton bírtunk maradni. Tudtuk, hogy órák után automatikusan hozzánk megyünk, és mindent kivesézünk.
Az utolsó 45 perc is elrepült, mint Kevin.
Amint megszólalt a csengő fülsüketítő hangja, felpattantunk a helyünkről, majd csak egy "Viszontlátásra tanárnő!" kiáltással kiszáguldottunk a teremből.
Hazafelé biciklizve már tárgyaltuk a dolgokat. Azt, hogy mikor, hánykor, melyik boltban vesszük meg az albumot. Ez a verseny kezdete előtt sem volt kétséges - mármint az, hogy megvesszük-e az albumot - de így, hogy tétje is van, így már a halálnál is biztosabb volt a vásárlás.
Amint hazaértünk, letettük a bicikliket a garázsba, berohantunk a lakásba, kezet mostunk, és bár nem akartunk, de muszáj volt megebédelni. Anyu nem dolgozik, így mire hazaérek, mindig finom ebéddel vár. Szóval leültünk, és maximum 5 percet vett igénybe, mire magunkba tömtük a kaját. A laktató ebéd után elmotyogva egy "elnézést" felpattantunk a székünkből, és felsiettünk az emeleti szobámba. Miután gondosan bezártam az ajtót, leültünk az ágyam két végére, törökülésben egymással szemben, és egyszerre kezdtünk el beszélni.
-De mikor?
-És hogy?
-Megnyerjük!!
-Meg bizony!! Mármint.... Nem.... Vagyis, érted...
-Mi? Mit?
-Hát tudod te, mekkora az esélye annak, hogy valamelyikünk nyerje meg a jegyet?
-Igen. 10000%. A többieknek esélye sincs.
-NEM! Pont ellenkezőleg!! Mindenkinek ugyanannyi esélye van. Azaz: 0,00000000000000...
-Oké, ne folytasd.
-...00001%. Sőt!! Az is lehet, hogy vannak olyanok, akiknek kapcsolataik is vannak, és már meg is van bundázva ez az egész.
-És? Mi majd kapcsolatok nélkül nyerjük meg!
-Igen? -lepődtem meg. Mármint, tudtam, hogy magabiztos lány -a legmagabiztosabb, akit valaha ismertem -, de hogy lehet valamiben ennyire biztos?!
-Igen. És ezen kár is tovább vitatkoznunk.
-Hát, okés. Tehát: Akkor holnap elmegyünk a városba?
-Persze! - lelkesedett Kim. - 1D bolt?
-1D bolt.-vigyorogtam én is ezerrel.-Hozunk popit? És úú! Nézzük meg a RRRrrr-t! Az az egyik kedvenc filmem!
-Okés!!! De nincs valami süti?
-Nem ismered még anyámat? Gondolj bele. Ahányszor csak itt voltál előfordult akár egyszer is, hogy nem volt akármilyen süti?
Ezen elgondolkozott pár pillanatig, majd nevetve értett egyet. Így leszaladtunk, és míg ő berakta a popcorn-t a mikróba és kivett a hűtőből egy üveg colát, én megkerestem a sütit - citromos! A kedvencem - és elővettem két poharat. Miután felpakoltunk, visszavánszorogtunk az emeletre. Namármost, ez úgy nézett ki, hogy Kim ment elől, én pedig mögötte. Ő állandóan leejtett egy-egy szem popit, én pedig - a sütivel egyensúlyozva a kezemben - állandóan hajolgattam le az apró szemekért. Így vett vagy 3 percet igénybe, mire felértünk a szobámba. "Gyorsan" felnéztünk Twitterre, ahol megláttuk, hogy a One Direction fiúk 5 perc múlva twitcamozni fognak. Ja, igen, ezt már másfél órája írták ki, és áldottuk a szerencsénket, hogy még épp időben léptünk be. Azonnal megnyitottuk a linket, amit szerencsére az egyik rajongói oldal kirakott. Még ott virított a képernyőn az "OFFLINE" felirat, de már 87328 nézője volt az "adásnak". És ez a szám folyamatosan nőtt, de ezen mi már meg sem lepődtünk. Már pillanat múlva megjelentek a fiúk a képernyőn, és bohóckodva köszöntöttek minket. Persze az összes rajongó elárasztotta a chatet mindenféle üdvözléssel, mi pedig magunk közé téve a popit vigyorogva néztük a monitoron az akkor már Niall-t szadizó srácokat. Arról volt szó, hogy Niall kijelentette, hogy enni akar (Mi természetesen azonnal gépeltük a chatbe, hogy mi eszünk, szívesen megkínáljuk, ha átugrik), mire Louis megdobta egy HARIBO gumimacival, amire Niall - mivel nem tudta elkapni - éhesen rávetette magát. Liam el is foglalta a helýet a kanapén, így, miután az ír kedvencnek sikerült felszednie a földről a "még tiszta" finomságot, már csak a földön jutott hely. De látszólag nem bánta. Ezután még nagyon sokat nevettünk. Természetesen a fiúk voltak az okai, de egyszer fel akartam kelni, mert az innivalóm az asztalon hagytam, és beletenyereltem a földre rakott sütibe. Kimnek már amúgy is folytak a könnyei a fiúknak hála, de ahogy meglátta meglepett arcom, elterült a földön, és úgy nevetett tovább. Erre én belekentem az arcába a kezemre ragadt citromos krémet, és ezzel a mozdulatommal kirobbantottam egy, a 3.világháborúhoz hasonló kajacsatát - amit aztán fel kellett takarítanunk. Barátnőm a fejembe nyomta a még épségben maradt krémes csodát, amire az én reakcióm az volt, hogy a fejébe nyomtam a popis tálat. Kb. 10 percig tartott az egész háború, de tűnt az 1 hétnek is. Amikor sikerült visszaülnünk a párnák közé a földre, a srácok még mindig vihogtak, de, ugye a világháború miatt lemaradtunk arról, hogy min. Kicsit később, úgy 15 perccel, a fiúk bejelentették, hogy mennek. Mikor mindenki azt kérdezgette, hogy miért, a fiúk részletesen kifejtették. Harry az anyukájával tölti a délutánját, Niall éhes volt, Louis és Liam a barátnőikkel terveztek programot, míg Zayn a haját szerette volna belőni. Bár szerintük így is tökéletes a frizuja. A rajongók, úgy tűnt, megelégedtek a válasszal, mert folyamatosan érkeztek a "Jó szórakozást", "Szeretlek titeket", "Niall, jó étvágyat", "Puszilom a csajokat", és hasonló komik, így mi is beállva a sorba, gépeltük, hogy "Sziasztok! <3".
Miután kiléptünk az oldalról, belefogtunk a RRRrrr-be. Bár már mindketten kismilliószor láttuk, azért még mindig végnevettük az egész filmet. Minden rész jó benne, de az örök kedvenc, az a :
"-Főnök, be kell valljak valamit. Az asszonyodnak és nekem viszonyunk van. De főleg neki.
-Úristen. Úristen. Úristen.
-Még egyszer.
-Úristen. Nekem is el kell mondanom valamit. Ne sértődj meg, de én is dugom a feleségem.
-Úristen.
-Ha továbbra is dugni akarjuk, akkor vigyáznunk kell rá." párbeszéd. Aztán, este 8 körül Kim is hazavánszorgott, bár egyikünk sem akarta.
Este még az ablakból láttam, ahogy barátnőm táncol az Up all night-ra. Hogy honnan tudtam, hogy arra? Csak ringatózott, meg dobálta a kezét, majd egyszer csak elkezdett őrült módjára ugrálni a szobájában. Csak tipp, de talán azt ordította, hogy "UP ALL NIGHT!!!".
Kicsit később, mikor éppen Twitter-t lestem-valamint csekkoltam a kajacsatánk miatt kimaradt részt a twitcamból(najó, az egézset megnéztem)-, és a videónaplókat néztem újra, kaptam egy SMS-t. Kimtől. Azt írta, SOS., ebből pedig tudtam, hogy jobb, ha azonnal hívom.
Megállítva a videókat nyomtam be a gyorshívó számát, és míg vártam, hogy kicsöngjön, levágtam magam az ágyamra.
-ÚRISTEN!!!!!!!-sikította a készülékbe olyan hangerővel, hogy el kellett tartanom a fülemtől.
nagyon jó lett ;)
VálaszTörlésKöszönöm! :D
VálaszTörlés