3. fejezet - Az X faktor

Sziasztok! Hoztam az újabb részt! Azért ilyen korán, mert, egyrészt nekem is időbe telik, mire ráhangolódom a sztorira, mármint, mire meg tudom úgy írni, hogy viszonylag "közönségképes" legyen, másrészt pedig páran írtak mail-t, hogy hozzam a következő részt. Nagyon köszönöm a leveleket is, a pipákat, a kommenteket, valamint, hogy feliratkoztatok az oldalamra! Nagyon-nagyon jól esik! :D

Sajnálom, ez egy elég gyenge rész lett, de betegen csak ennyit sikerült alakítanom.

Végül bocsánat, nem találok sehol hosszú "ü" betüt, így azokat nem tudtam kijavítani, de már dolgozom a hibán! :D

Nincs más hátra, mindenkinek jó olvasást kívánok!

Puszi: Zsó xxx

Mikor Kim végre nem visítozott a telefonba,én is szóhoz jutottam:

-Mi történt?! KIM!!! - nagyon aggódtam, hiszen... hiszen a legjobb barátnőmről van szó!!!

-A One Direction!!

-Mi? Mi van velük? Ugye nem esett semmi bajuk?

-Nem, dehogy, de...

-MI DE??!!!! - egyre idegesebb lettem.

-Hát... - még mindig szuszogott az előbbi sikítozástól és ugrálástól - apum hívott.

-És? Mondott valamit?

-Van jegye az X factor-ba.

-A magyarba? Azt meg minek? Mármint,  tök jó, csak... csak nem értünk belőle se...

-AZ ANGOLBA!! Londonban!! OTTHON!!!

-De.. hogy? És nekem is? - egyszerre fagyott le az agyam, és jutott eszembe több száz kérdés.

-Persze hogy neked is! - végre barátnőm is kezdett felocsúdni a döbbenetböl.

-DEJÓÓ!!! És mikor megyünk? Meg hogy? Apuddal?

Tudni kell, hogy Kim apja nagy fejes egy cégnél, ami szponzorálja az X faktort, meg még egy csomó müsort, és sztárt. De kint, Angliában, így ő nem jöhetett Kimékkel. Szomorú dolgok ezek... Mindegy, elkalandoztam. Mire észbekaptam, Kim már bőven a válaszát ecsetelte. Amiről én így lemaradtam, szóval közbevágtam:

-Bocsi! Mégegyszer, ne haragudj, elméláztam, szóval, hogy megyünk? És mikor?

-Hát, a Fiúk fellépnek most hétvégén. Szóval legkésőbb holnapután indulni kell. Apu küld gépet.

-WOW! Klassz! Apud gépével megyünk? Még sosem mentem olyannal...sehova...

-Én már egyszer. Hatalmas! És tök jó belőle a kilátás! -lelkesedett barátnőm.

-Hát, gondolom, mint egy normál repcsiböl... Na, de tegyük le, mert anyum megint ki fog akadni. Holnap megyünk együtt?

-Persze! Akkor reggel. Jóéjt!

-Puszi

Miután leraktuk, bekapcsoltam a lapimon a full Up All Night albumot, és kitomboltam magam. Aha. Tartott a tombolás vagy 3 percig, ugyanis aztán berontott az öcsém, Aiden a szobámba, azt ordítva, hogy "KAPCSOLD KI EZT A SZART!!" rávert egyet a lapi tetejére -ami ennek köszönhetően lecsukódott, majd alvó módba kapcsolt-, majd sátánian kacagva kirohant a szobából. Én meg természetesen utána. Üvöltve kergettem meg a lakásban, egészen a szobája előttig, mert ott elkaptam, és jóóóól megcsikiztem. Ezt jobban utálja, mint a verést, így nem volt nehéz kicsinálnom. Csak akkor hagytam abba, mikor már vörös fejjel, és sírós szemekkel ígérgette, hogy ilyet többet nem csinál. Ezzel meg is elégedtem, adtam a fejére egy jóéjtpuszit, majd visszavonultam a szobámba. Bár tudtam, hogy az ígéret a következő alkalomig fog kitartani, azért elhitettem magammal, hogy az én öcsém egy angyal.... Elég nehéz volt...

Miután lerendeztem az öcsémet, még skype-oltam egyet Ella-val. Ö egy nagyon jó barátunk még otthonról. Elmeséltem neki a nagy hírt, hogy megyünk haza. Persze egyből belefogott a tervezgetésbe, így hagytam, hagy beszélje ki magát. Hogy hova megyünk, mit csinálunk, hogy bemegyünk-e a suliba, meg hasonlók. Nem értette meg a drágám, hogy csak 1 éjszakára megyünk. Még elbohóckotunk pár percig, majd, mivel nekem már majd leragadt a szemem, így  elköszöntem, gyorsan fogat mostam, majd bevackoltam magam az ágyba, és bekapcsolva a telefonomon a One Direction X faktoros előadásait álomba merültem.

~o~

 A másnap gyorsan telt, mert az egész napot végigbeszélgettük Kimmel. Mindenkihez nevetve mentünk oda, és azt kiáltottuk, hogy "Hazamegyünk!!!". Rém kedveseket gondolhattak rólunk iskolatársaink... 

Amint kicsöngettek az utolsó - ötödik - óráról, rohantunk haza. Út közben persze kerülgettük a Kevineket, mert elég sok van belőlük Pesten. Ja, meg... khmm... pár járókelő elugrott előlünk, mert nem vettük észre és majdnem elgázoltuk öket..... Ilyenkor nem éppen szép dolgokat kiáltottak utánunk. De szerencsére a felét nem értettük, mert túl gyorsan mondták. Viszont van elég jó a képzelőrőnk ahhoz, hogy tudjuk, miket kiáltoztak. 

 Elég nehéz nyelv a magyar, így mi is lassan haladunk vele, de a csúnya szavak, trágár mondatok már nekünk is nagyon flottul mennek, hála imádott osztálytársainknak, akik egyből "kezelésbe vettek" minket. Örök hála nekik.

Hazaérve normál tempóban ettem meg az - egyébként nagyon finom - ebédet, ugyanis anyuéknak még tálalnom kellett a NAGY HÍRt. Ahogy elmondtam, összenéztek, és mondták, hogy természetesen mehetek, örülnek, ha van lehetőségem hazamenni. (Na nem mintha nem az ő hibájukból lennék itt...) Így amint meghallottam az "ítéletüket", nyomtam egy-egy cuppanós puszit szüleim arcára, majd nevetve, majd kicsattanva a jókedvtől rohantam fel az emeletre, ahol előszedve a bőröndömet egyből csomagolni kezdtem.

Természetesen nem maradhatott el a megszokott album sem, így berakva a lemezt, halkan énekelve kezdtem el pakolni. Minden fontos cuccot beraktam, és a világ minden kincséért sem hagytam volna ki a - már 1 éve előkészített- dedikálásra váró albumtokot. Miután kész voltam a "gyors" bepakolással ( 2 órát vett el az életemből) Leültem olvasni az ágyam előtti szőnyegre. Úgy terveztem, hogy csak pár oldalt olvasok, de... kicsit elszaladt az idő, és fél 9-kor(!!) a csengöre kaptam fel a fejem. Lerohantam, mert senki nem nyitott ajtót, és kinyitva azt, szemben találtam magam a legjobb barátnőmmel, akinek ki volt sírva a szeme.

Rémülten húztam be a házba, majd mielőtt megszólalhatott volna, felrohantunk az emeleti szobámba.(Barátnőm  vánszorgott, én rohanva toltam magam elött.)

Felérve leültettem az ágyra, a kezébe nyomtam egy 100-as zsepit, és leültem mellé.

-Mi a baj?