Új blog!!!!!!

Indítottam egy új blogot, ha van kedvetek, nézzetek be:

Még mindig az egyetlen

Puszi: Zsó xxx

7. fejezet - Csak 2 percet!!!

Sziasztok! Hoztam a kövi részt, ahogy azt megígértem Gabinak. Ez most rövidebbre sikerült, és talán kicsit szétszórtabbra is, mint az előzőek, de azért remélem, nem lett annyira rossz. Mindenkinek jó olvasást kívánok, és ha lehet, komizzatok, mert nem tudom, merre haladjak a sztorival, merre, hogy fejlődjek.

Puszi: Zsó xxx

.::Laurel::.

Nem tudom, lehet, hogy csak percekig tartott a karjaiban, de nekem óráknak tűntek. Gyönyörű, hosszú óráknak. Ahogy karjaival közrefogott, dèja vu érzésem támadt: Pont olyan volt, mint mikor először találkoztunk a kórházban. Nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. Néztem a szemeit, azt a gyönyörű tengerkék szempárt, és csak egy dologra tudtam gondolni. Nem a csókra, hiszen nem is ismer. Én őt jobban, mint azt gondolná, de ő rólam semmit nem tud. Az járt a fejemben, hogy vajon őt ki nem szereti? Tökéletes, hatalmas szíve van, állandóan mosolyog, nevet, és ez ráragad másokra is. A kajálásról pedig ne is beszéljünk, az csak egy plusz: Aki szeret enni, rossz ember nem lehet.

Bár én nem gondoltam a csókra, ő lehet, hogy mégis, ugyanis egy idő után csökkentette a távolságot közöttünk, és ajkaival súrolta enyémeket. Nem tartott sokáig és nem is volt igazi csók, csak egy apró puszi, de mindennél jobb volt. Amint véget ért ez a -tökéletes- pillanat, talpra állított, és futott tovább. Értetlenkedve néztem rá, majd nevetve megráztam a fejem és utána futottam. Bevárt a bejáratnál - igen, viszonylag magassarkú cipőben annyira nem könnyű futni -, majd bementünk a szőkeség kedvenc kajáldájába. Beérve Niall-t régi ismerősökként köszöntötték a dolgozók, és intettek, hogy üljünk le egy asztalhoz. Gyorsan -és feltűnésmentesen - kerestünk magunknak egy szabad asztalt, és egyből rendeltünk. Niall elmondta, hogy mit kér, és mivel nekem is tökéletes volt a választása, én ugyanazt rendeltem. Míg vártunk, hogy kihozzák a választott ételeket, ugyanúgy beszélgettünk, mintha semmi nem történt volna alig 5 perccel korábban odakint.

-Nem vagy valami sportos alkat. - Hé!! Azért ennyire nem vagyok kiismerhető!

-Na! Nem fair! Majd legközelebb kipróbáljuk, hogy neked hogy megy a futás magassarkúban!

-Egyszer már próbáltam menni egy olyanban. Gyilkos egy eszköz. Nem tudom, ti, lányok hogy bírjátok... - tűnödött el.

-Sehogy. De sokan azt vallják, hogy ami nem fáj, az nem csinos. Szerintem ez badarság. Mindenki olyan cipőt hordjon, amilyen neki kényelmes.

-És neked ez a kényelmes? - vonta fel értetlenkedve fél szemöldökét. Elnevettem magam. Nem a kijelentésén, hanem az arca látványától. Viccesen nézett ki ilyen fejjel. - Min nevetsz?

-Á, semmin. Csak... látnod kellett volna magad az előbb.

-Majd legközelebb megnézem, okés? - vigyorgott rám.

-Ki ne hagyd!

Meghozták a sültkrumplinkat. Persze, nem csak sültkrumpli volt, hanem, csak hogy étkezzünk egészségesen rendeltünk még csirkeszárnyat és hatalmas adag kólát is.

-Niall?

-Mondjad. - vigyorodott el bekapva egy falatot a húsából.

-Miért vagy ilyen kritikus magaddal?

-Ezt hogy érted?

-Hát, elég sok mindent olvastam rólad. - erre a kijelentésemre csak mosoly kúszott arcára.

-Igen...?

-És hát "hallottam" olyanokat, hogy nem vagy megelégedve magaddal. Hogy.... hát, hogy szerinted nem vagy helyes, valamint, hogy nincs jó hangod. De ennél durvábbakról is tudok.... - nem bírtam ki, hogy ne nézzek a szemébe.

-Nem is tudom. Nem szeretek erről beszélni...

-Jaj, ne haragudj! Tudhattam volna, hogy nem... meg hát nem is pont velem...nem is ismersz....

-Semmi baj! - mosolyodott el kedvesen. -És ezen az utóbbin feltétlen változtatunk.

.::Niall::.

Laurel egyszerűen.... olyan, mint én! Minden nevet, és imád enni. Viszont ha kell, akkor lehet vele komolyan is beszélgetni. Meglepett, mikor a magamról alkotott véleményemről kérdezett. Sosem kérdezi meg senki, természetesen a fiúk kivételével. El akartam mondani neki, miért gondolom így, viszont nem vagy az a fiú, aki mindenen kiakad, plusz nem is akartam ezzel terhelni -bár úgy tűnt, tényleg érdekli-, így inkább elvetettem a témát. Talán majd máskor elmondom neki. Mert remélem, lesz máskor.

Még nagyon sokáig beszélgettünk. Miután rendesen bekajáltunk fizettem - megint makacskodott, ő akarta állni a részét, dehát miféle képet alkotna az írekről, ha hagytam volna?-, és távoztunk a Nando's-ból. Sokat sétáltunk, a Temze partjánál letelepedtünk a fűre, és folytattuk. Tényleg mindenen nevet. Mint én. Szerintem nagyon sokan hülyének néztek minket, hiszen mikor lát az ember két fiatalt hajnali 1-kor a Temze partjánál ülve nevetni és beszélgetni? Oké, elég gyakran... Mindegy.

Fél kettő tájt aztán elindultunk feléjük. Amint a házukhoz értünk - mármint Kim-ék házához - megálltunk a kovácsoltvas kapuban, és néztünk egymásra. Úgy döntöttem, hogy itt az idő. Közelebb hajoltam hozzá, közben figyeltem, ahogy lecsukja szemeit és óvatosan megcsókoltam. Vártam a reakcióját, majd mikor visszacsókolt, átöleltem derekát, ő pedig nyakam köré fonta karjait. Ám ez a pillanat sem tartott sokáig, ugyanis megcsörrent a telefonom. Én szeretem a srácokat, meg tényleg a testvéreimnek tartom őket, de abban a pillanatban  jó pár helyre elküldtem volna őket. Megszakítottam csókunkat, és kinyomtam a telefont, hogy el tudjak köszönni.

-Köszönöm ezt az estét, nagyon jó volt. Hát még a kaja! - mosolygott rám elpirulva.

-Egyetértek. Én is köszönöm.

-Máskor is feldobom majd az estéd, jó? 

-Te? Tudtommal én mentettelek meg az unalmas olvasástól! - tettettem megdöbbenést.

-Dehogyis, ne nőjön tovább az egód. Ja, és az olvasás nem is unalmas!- ölelt meg, majd nyomott egy puszit az arcomra és integetve beszaladt a házba.

Mosolyogva néztem utána, majd ahogy tárcsáztam Louis-t,-aki előbb hívott-  le is hervadt az arcomról vigyorom.

-NEM BÍRTÁL VOLNA VÁRNI MÉG EGY KICSIT??!! Csak 2 percet??!!!!

-Helló Niall, neked is szépségesszép jó estét! - kiáltott bele a telefonba jókedvűen vicces barátom. 

6. fejezet - A London Eye

Helló!! :D Jöttem, bár igaz, hogy most kicsit tovább tartott megírni az új részt... Sajnálom, de már itt is van!! :D Jó olvasást mindenkinek!! 

Puszi: Zsó xxx

.::Niall::.

Ahogy lepillantottam Laurel-re, addigi minden lámpalázam és kétségem elszállt. Arra gondoltam, ha jó leszek, akkor talán szeretni fog. Ha látja, mit tudok. Bár csak egy villanásnyi időre lestem rá a lányra, ez az idő elég volt arra, hogy olyan örömmel és energiával énekeljem végig a dalokat, mint már régen nem.

Elszakítottam tekintetem az övétől, és a fiúkra koncentráltam. Miután - tomboló közönség mellett - elénekeltük a Live While We're Young-ot, és a Little Things-t, még váltottunk pár szót a műsorvezetővel, valamint kaptunk néhány kedves mondatot a mentoroktól is. Igaz, már nem voltunk versenyben, de az a pár megjegyzés olyan volt, akár egy időutazás. Megmosolyogtatott az emlék, hogy milyen kínzó is volt az a pár pillanat, amikor 2010-ben ott álltunk, ahol most, és vártuk a véleményeket. Csak akkor volt tétje is. Most csak a közönség, a lányok és a mentrok szórakoztatása. Kb. 3 perc után lejöttünk a színpadról, átadva helyünket a versenyzőknek, akik teljes lázban égtek a kérdéstől: Ki fog továbbjutni? Hát igen, ezen mi is átestünk, és nem a legkedvesebb érzés.

Visszamentünk az öltözőnkbe, és átvedlettünk a hétköznapi ruhánkba. Miután Zayn és Harry vagy 10 percig igazgatták a hajukat, javaslatomra készülődtünk, hogy beugorjunk a legközelebbi Nando's-ba. Amikor én előrementem, hogy megkeressem a mosdót - illetve tudtam hol van, így inkább azt mondanám, hogy elmentem WC-re -, kilépve az ajtón megpillantottam Laurel-t és Kim-et. Ezen elcsodálkoztam úgy 10 másodpercig, hiszen a show még tartott.... Mindegy, felocsúdva pillanatnyi döbbenetemből odamentem hozzájuk, és megölelgettem őket.

-Ti hogy-hogy nem az első sorban ültök?

-Hát, tulajdonképpen miattatok jöttünk, a többiek annyira nem izgatnak. Illetve egyébként megnéznénk őket, de nem tudtuk, mikor mentek el, és ki nem hagytuk volna, hogy sikítozó rajongókként a nyakatokba ugorjunk azt ordibálva, hogy "ÚRISTEN, MILYEN FANTASZTIKUSAK VOLTATOK!!!!!"

Elég furán nézhettem rájuk, ugyanis a következő pillanatban nevetésben törtek ki, és Kim vette át a szót:

-Szóval barátnőm azt akarja mondani, hogy nagyon-nagyon jók voltatok, és hogy tényleg sokkal jobb élőben hallgatni titeket, mint a monitoron keresztül. Mármint a monitoron keresztül nézni, és a hangszórókon át hallani....

-Értem, értem. Hát, köszönöm, a fiúk nevében is. De most mennem kell... Ne haragudjatok, de a héten még mindenképpen össze kell futnunk!! - tényleg nagyon kellett pisilni. - Köszönöm, hogy itt voltatok! Sziasztok. - öleltem meg őket még egyszer, majd elsiettem a mosdó irányába.

Dolgom végeztével visszamentem a fiúkhoz, akik már indultak volna, csak nem mertek nélkülem elmenni kedvenc éttermembe, így inkább vártak egy kicsit, mintsem meghaljanak....

Egész idő alatt, míg a Nando's-ban voltunk, Rajta járt az agyam. Azon, hogy most mit csinálhat. Vajon bulizik valahol? Vagy csendben könyvet olvas? Fogalmam sem volt, viszont hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam mobilom.

.::Laurel::.

Ráérsz?

SMS Niall-től.

Rá. Miért?

Kijössz?

Kimenjek? :D

Lehet... :)

Adj 5 percet.

Amint ezt megírtam, rohantam át Kim-hez, és sikítozva regéltem el neki, hogy Niall kihívott. Megmutattam neki az üzeneteinket, mire ő s belekezdett az őrjöngésbe. Bár a Fiúk előtt sosem csinálnánk ilyet - már csak Lou füle miatt sem, meg amúgy is ciki - , egymás között ez megengedett.  Miután túlestünk a kiabálós részen, gyorsan elmentem átöltöztem. Sosem voltam az a nagy sminkes-készülődős lány, így simán elkészültem 3 perc alatt. Megmutattam magam Kim-nek:

-Így jó?

-Tökéletes. Csini vagy.

-Köszi! Szoríts, nehogy beégjek, vagy... tudod.

-Nem fogsz. Szorítok, és amint hazaértél, MINDENRŐL tudni akarok!! - emelte ki a legfontosabb szót.

-Persze, ki sem bírnám, hogy ne mondjam el. - vigyorogtam.

-Na, most indulj!!! És itt ne hagyd az új füzetet!! - ja, igen. Vettünk egy füzetet, amibe a fiúk aláírásait készülünk gyűjteni. Szia! - nyomott puszit arcomra barátnőm.

Lesiettem hát a lépcsőn, és kinyitottam a bejárati ajtót. Ő ott állt, és RÁM várt. Igen, ez volt a hihetetlen része. Na meg az is, hogy ott állt.

-Szia- kúszott kedves mosoly arcára - azt hiszem, ez volt vagy 6 perc.

-Szia. Hát tudod, időt vesz igénybe, mire fiúból nővé varázsolom magam. A maszkot nehéz felrakni. - kacsintottam rá.

-Aha, de rossz munkát végeztél, ott kilóg az igazi hajad.

-Istenem, reméltem, hogy nem veszed észre. Nem volt elég időm megcsinálni rendesen...

Felnevetett. Imádtam hallani a nevetését. Videókon is feldobta a kedvem, de élőben... elmondhatatlan élmény.

-De tényleg. Mit keresel te erre? - tudakoltam.

-Hát, gondoltam növelem estéd fényét szerény személyemmel. Remélem, nem bánod.

-Dehogy, így legalább nem punnyadok a szobámban. Merre?

-Nem tudom, merre szeretnél menni?

-London Eye? Fél órád csak van, ha már eljöttél idáig.

-Benne vagyok! De csak, ha utána eszünk valamit. Farkaséhes vagyok.

-A "mondák" tényleg igazak. Te tényleg sokat kajálsz.

-Az ételeknél semmi nem jobb.

-Ezzel azért tudnék vitatkozni.

-Igen? Például? Mi a jobb az ételnél? - vonta fel fél szemöldökét.

-A könyvek.

-Neeeem. A könyvekben csak betűk vannak... A kajában meg tápanyag.

-Igen, de a olvasás közben olyan helyekre juthatsz el, ahová a valóságban soha. - közben elindultunk az óriáskerék felé, ami nem is volt olyan messzi Kim apukájának házától.

Mikor odaértünk, Niall ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse ki mindkettőnk jegyét.  5 perc után úgy döntöttem, rendben, végül is nem halok bele, ha egy illedelmes fiú fizet helyettem.

Amint beszálltunk az egyik kapszulába, és elindult a menet, én egyből odaálltam a széléhez, és mindent megcsodáltam. Rég nem voltam már itt, és csak úgy szívtam magamba London minden négyzetméterét, amire ráláttam.

-Gyönyörű, nem? - teljesen el voltam varázsolva.

-Igen, nagyon szép. - Niall odaállt mellém. - Voltál már itt?

-Igen, de még kicsit voltam. Olyan 10 éves...

-Dehát az több száz éve volt!! - a hangja hitetlenkedő volt, de tudtam, hogy csak viccel. Látszott azokon a csodálatos szemein.

-Naaa, te idősebb vagy nálam!!! Több mint egy évvel. Jut eszembe, törire kell, és mivel már van kapcsolatom, megkérdezném, hogy néztek ki a dínók életnagyságban?

Felnevetett, úgy válaszolt:

-Hogy-hogy nem tudod? Átaludtad azt az időszakot?

-Ha-Ha, valaki nagyon vicces ma este. Egyébként tényleg nagyon ügyesek voltatok ma.

-Tényleg nagyon köszönjük. De ha még párszor elmondod, akkora lesz az egóm mint Harry-nek.

-Tényleg akkora? Hallottam pletykákat, hiszen rajongó vagyok, de nem hiszem el, hogy félórákat áll a tükör előtt a haja miatt.

-Pedig elhiheted!! Vicces, mindig ö kel másodiknak. De csak azért, mert Lou az első, és gyakran megörvendeztet minket a "Time to get up"-pal.... Minden reggel egy élmény....

-El tudom képzelni, láttam videót.  Érdekesek vagytok ti!

-Nem is hinnéd, mennyire - kacsintott rám.

-Jaaaaj, eszembe jutott még valami.  Az eredeti otthon van, így ez csak egy "másolat", de vettünk egy füzetet Kim-mel. Elhoztam, hogy odaadjam, és ha nem gond, akkor hazaviszed? Mindannyiótok aláírására szükségem van. Meg persze Kim-nek is, így 2 kell mindegyikből. És ha lehet, akkor a zenekar tagjai is írják alá.

-Persze! Megtiszteltetés, hogy én vehetem át eme nemes füzetet. - dobott egy pukedlit.

-Örvendek, hogy sikerült örömöt szereznek Önnek.

Mindketten nevetésben törünk ki. Időközben feltűnt, hogy csak ketten vagyunk a fülkében. Rá is kérdeztem, mire a válasza a következő volt:

-Híres vagyok, nem tudtad? - korábbi mondatát idézte, ami eszembe juttatta a jegyeket - Na, nem mintha ezt gyakran kihasználnám... Esetleg a Nando's-ban, vagy különleges emberek miatt. - nézett a szemembe mélyen. Nekem a lélegzetem is elakadt, és elmosolyodtam, de aztán eszembe jutott, hogy ő sztár (bár sosem tekintettem rá sztárként, inkább egy kedves, imádnivaló, szeretnivaló, fiúként), én meg... én meg Laurel. Egy rajongó a sok közül. De most mégis én vagyok fél óráig kettesben Niall-el a London Eye-on...

-K-köszönöm. - Jaj, nemááár!

-Mit? - kíváncsian kereste a tekintetem, de én inkább visszafordultam a kilátás felé. Órámra pillantva észrevettem, hogy már 15 perce voltunk odafent, egyre magasabban.

Próbáltam összeszedni magam és a gondolataim, hogy ne dadogjak. Ez előfordul, ha zavarban vagyok, vagy esetleg izgulok valami miatt. Erőt vettem magamon, felé fordultam és a szemébe néztem:

-Mindent. Írtam levelet, a hivatalos címre, twitteren kismilliószor használtam ki az #asknialler-t, vagy csak úgy simán írtam, de mint sejtettem, ezeket sosem kaptátok meg, nem olvastátok el. Nem csak neked szántam a leveleket, és a tweet-eléseket sem.

-Kezd zavaros lenni.

-N-n-ne haragudj - azt az átkozott istenit! - Sz-szóval azt szerettem v-volna mondani, - szedd össze magad!-, hogy köszönöm, hogy vagytok. Azt, hogy minden nap elég csak rátok gondolnom, meghallgatnom egy dalotok, megnézni a híreket rólatok, vagy akár felmenni Twitterre, és nézni, mikor tweet-eltek, és máris jobb kedvem van. Hogy erőt ad az, hogy ti erősek vagytok. Erősek voltatok az X factor alatt, erősek vagytok, mert kibírjátok az utálkozók üzeneteit és rosszkívánságait, mert elengeditek a fületek mellett  a brománcaitokra tett megjegyzéseket, meg hogy miknek hordanak el titeket. Te pedig különösen az vagy, két okból is. Egyrészt, mert bár néha megtörsz, de bátran állod a directionator-ok utálatát, amikor olyan csúnyákat mondanak rád, amik miatt én is nekik mennék, pedig nem is rám vonatkoznak, másrészt pedig azért, mert tudsz várni. Illetve én ezt hallottam. Hogy nem szeretnél barátnőt, mármint nem kutatod, mert majd jön, amikor jönnie kell. Szóval ezt mind köszönöm. Tisztelem bennetek, hogy kiálltok egymásért, és hogy ennyire szeretitek egymást, a zenélést, azt amiből tulajdonképpen megéltek, és a családotokat. Ja, és hogy nem szálltok el magatoktól, csak mert sztárok vagytok. - a végére már teljesen belejöttem, dadogni is elfelejtettem. Hála Istennek. A mondandóm végére értem, és vártam a reakciót. Niall azonban nem mondott semmit, csak közelebb lépett hozzám, és szorosan megölelt. Én pedig visszaöleltem, és olyan mélyen szívtam magamba az illatát, mintha örökké magamban tarthatnám. De erre akkor is emlékezni fogok, ha többet nem találkozunk. Egy örökkévalóságnak tűnő időn át ölelkeztünk - ami még így is rövidebbnek tűnt, mint amit én szerettem volna -, aztán elengedett.

-Én pedig köszönöm, hogy ezeket elmondtad.

-Mert ezek tények.

-Köszönöm.

Éppen leértünk, amikor kimondta ezt az utolsó szót, és kilépve a kapszulából elsiettünk a legközelebbi Nando's-ig, ami nem is volt annyira közel. De egyáltalán nem bántuk, végig nevettünk és beszélgettünk. Sok mindent mesélt, olyanokat is, amikre én nem is gondoltam. hogy mennyire hiányzik neki a bátyja, a családja, az aranyhalai - ha-ha -, a régi élete, ugyanakkor ezt is ugyanúgy imádja, mert végre azt csinálhatja, amit szeret - és amiben jó.

-És hogy vannak Niall potato-i? - kérdeztem, mert tudtam, hogyan szerette volna elnevezni a bandát.

-Egészen jól, Harry és Liam a szüleinél vannak, Louis Eleanorral mászkál valamerre a városban, Zayn pedig, mikor eljöttem azt vette a fejébe, hogy meglátogatja Kim-et.

Ahogy ránéztem, a szemöldököm felszaladt vagy a London Eye tetejéig, az állam pedig valahol a Temze alján lehetett...

-Mi az?

-Zayn miért keresi Kim-et?

-Hát, híres vagyok, nem jós....Nem tudom, hosszabban nem beszélgettünk mióta megjöttetek.

-Fura. Mindegy, ez lesz az? - mutattam a NANDO'S feliratú kajálda felé.

-Nem ismered fel? Milyen ember vagy te?! - belecsípett az oldalamba, majd elfutott a bejárat felé. Nem vagyok hülye - talán mégis?.... -, futottam utána. A bejárat előtt azonban váratlanul megtorpant, én belefutottam, de még épp elkapott, mielőtt elestem volna. Arca vészesen közel volt enyémhez, de egyikünk sem mozdult, úgy tartott karjai között.

5. fejezet - Elkezdődött a show

Halihó! Meghoztam az újabb részt!! Már az 5.-nél tartunk! Imádom írni, bár még nem sok minden történt benne.... Na, mindegy. Most nem voltak olyan akadályok, mint múltkor, nem felejtettem el semmit.(Csoda)

Szóval, jó olvasást!!

Zsó xxx

.::Laurel::.

Miután kiértünk a kórházból - még visszamentünk Bob-hoz, elköszönni, de biztosítottuk róla, hogy holnap megint jövünk - Kim anyukája azt javasolta, menjünk el egy közeli Starbucks-hoz. Nem is kellett sokáig keresnünk, hiszen itt laktunk 16 évig. Amint beléptünk a kávézó ajtaján, megcsapott az a kellemes illat, amit annyira imádtam a Starbucks-ban. A kávé, a shake és a süti illata. 

Nem csak az illatok csaptak meg, hanem egy csapat újságíró is. Mikrofonokat dugtak kettőnk orra alá, Kim anyját pedig majdhogynem kitolták a kávézóból. Folyamatosan jöttek a kérdések:

-Ki maga?

-Milyen a kapcsolata Niall Horan-nel?

-Járnak?

-Kérjük, csak pár információt osszon meg velünk!

-Láttuk magukat! Ne is tagadja a viszonyukat!- nem győztem kapkodni a fejem a riporterek között. Úgy láttam, Kim-et is letámadták, de nem tudtam - nem volt időm - foglalkozni a neki feltett kérdésekkel.Mire felfogtam, mit akarnak, addigra Kim anyja kicsapta a balhét. Nem az a hisztis típus, és én sem szeretem a balhét, de mosolyogva néztem végig, ahogy szinte kizavarja a "betolakodókat" - mondhatnám "zaklatókat" - a Starbucks-ból. Mosolyogtam, mert csupán pár pillanatról volt szó, de ez idő alatt Kim-nek kijött a klausztrophobiája, és nekem is kezdtek az idegeimre menni, amellett, hogy totálisan megrémítettek. Hiszen.... könyörgöm!! Kb. 15 percet voltunk együtt! Élőben akkor láttam először - meg kell mondjam, nem is akármilyen látvány volt - , és csak beszélgettünk! 

Miután lenyugodtak a kedélyek, kiittuk és kiettük kedvenc kávézóm a tartalékaiból is - illetve én úgy éreztem -, majd visszamentünk taxival Mr.Valley lakásához. Út közben rájöttem, hogy valahol hízelgő, és igenis tetszik a gondolat, hogy összeboronáltak Niall-el. Csak... vajon ehhez Ö mit fog szólni? De találkozunk-e még valaha? Ez nem is kérdés. Hiszen megnyerjük a versenyt!

Kim anyukája nem kérdezősködött, mindig azt mondta, majd ha el szeretnénk mondani neki valamit, akkor elmondjuk.  Igen, erre mondják azt, hogy überjófej. 

Belépve a lakásba szembesültünk a csatatérrel, amit magunk után hagytunk bő 4 órával ezelőtt. Mindenki ment a saját szobájába - igen, nekem is volt, ugyanis a korábbi 16 évben szinte egymásnál laktunk Kim-mel -, hogy kipakoljon. Kim is olyan gyorsan végzett, mint én, mert mire betoppant a szobámba, addigra már készen voltam, és egy könyvet olvastam. 

-Na, meséld csak el, mi volt?

-Mi? Kivel? - természetesen tudtam, kiről beszél.

-Ne tettesd a hülyét. Nem áll jól. Na, szóval?

-Hát, nem sok. -De az a nem sok igen mély nyomot hagyott bennem - Csak egy lány nekem jött a folyosón, ő pedig elkapott, majd meghívott egy forrócsokira. Beszélgettünk, és jöttél te, na meg a Fiúk. Ennyi.

-Hűű! És miről beszélgettetek?

-Csak semleges témákról. Illetve nem semlegesek, de főleg rólam volt szó... Pedig engem jobban érdekeltek volna a vele kapcsolatos dolgok. Csak megké... - félbemaradt a mondandóm, ugyanis az éjjeliszekrényemen megrezgett a telefonom. Odakaptam érte, de amint megláttam az SMS feladóját, ki is esett a kezemből. Niall - suhant át a fejemen, és ezzel a gondolatommal egy időben hatalmas vigyor jelent meg a képemen. Kezembe vettem a telefont és megnyitottam az üzenetet.

Merre laksz?

Rögtön vissza is írtam, hogy hol, mire érkezett a válasz:

És mégis mikor van időm leugrani Magyarországra? Amúgy ezt hogy mondják?

Felnevettem, ahogy elolvastam azt akét mondatot. Kim persze érdeklődéssel figyelte minden mozdulatom. 

Azt kérdezted, hol lakom. Magyarországon. Az itteni cím kéne? Majd megtanítom, okés?

Mosolyogva pötyögtem ismét a válaszom.

Aha.

Leírtam neki immár a Londoni címünket, majd félreraktam a telefonom. Folytattuk volna a beszélgetést, illetve kiveséztük volna minden betűjét az SMS-eknek, amikor csöngettek, majd pár pillanat múlva Mrs. Valley szaladt fel a lépcsőn egy borítékkal a kezében - amely nekem volt címezve. Kérdőn néztünk egymásra barátnőmmel, majd egyszerre kaptunk a boríték után.

-Nem tetszik tudni, ki küldte? Nincs rajta feladó.

-Sajnos nem. Amint csöngettek, kinyitottam az ajtót, de csak ez a boríték volt a lábtörlőn. Valami izgi?

-Hát, nem tudom. - vigyorogtam. Mrs. Valley meg is elégedett ezzel a - semmilyen - válasszal, és kivonult a szobából becsukva maga után az ajtót.

Kislányosan vihogva bontottam ki a borítékot Kim kiváncsiságtól égő tekintetétől kísérve. Amint kivettem belőle a tartalmát felszaladt a szemöldököm, kb. a plafonig. Kim is eltátotta a száját, de pár pillanat múlva észbe is kapott, és belenézett a borítékba. 

-Nézd, van itt még valami! -vett ki a "csomagból" egy fehér, négybehajtott lapot.

Elvettem tőle, széthajtottam, és letettem az ágyra, hogy mindketten el tudjuk olvasni:

Szia Laurel!

Azt mondtad, eredetileg az X Faktor miatt jötettek volna Londonba. Csak a baleset közbeszólt. Azt is említetted, hogy Kim apukája viszonylag rendben van, így arra gondoltam, eljöhetnétek az élő show-ba. A jegyek az első sorba szónak, gondoltam örülnétek nekik. Igyekezzetek!

Remélem látlak,

Niall

Elképesztően aranyos gesztus volt Niall-től a két jegy, az meg pláne jólesett, hogy megjegyezte amiket mondtam. Ezek szerint érdekelte a mondandóm.

Azonnal elővettem a telefonom, és már írtam is az üzenetem, természetesen a szőkeségnek. Nem akartam zavarni, hátha próbálnak, vagy sminkelik őket, vagy bármi, de egy próbát megért.

Honnan szerezted a jegyeket?

Nem jött válasz - szinte sejtettem -, így lerohantunk Kim anyukájához, és elkéredzkedtünk. Természetesen így, hogy ő is megnyugodott, így elengedett minket. Rohantunk fel az emeletre öltözni. Először Kim ruháját választottuk ki - ami nehéz volt, mivel egyikünk sem készült semmilyen sztárral való találkozásra, mikor megcsörrent a telefonom. Megnyitottam az SMS-t:

Híres vagyok, nem tudtad? :)

Mosolyogva folytattuk a ruhák közötti keresgélést. Végül megoldottuk a ruha-vészhelyzetet, ugyanis maradtak ruhák a szekrényben, pont ilyen esetekre.Illetve nem ilyenekre, ugyanis ezt még álmaimban sem gondoltam volna, de hasonlókra. Gyorsan kiválasztottunk egy-egy "kollekciót" magunknak, elkészítettük egymás sminkjét, majd izgatottan lesiettünk a lépcsőn. Megálltunk Mrs. Valley előtt, amolyan" Na, milyen?" nézéssel, aki mosolyogva bólintott, majd adott egy kis pénzt, és egy "Vigyázzatok magatokra!" kiáltással elengedett minket. Már hívtunk taxit, így csak bepattantunk, bediktáltuk az X faktor helyszínét, és már száguldottunk is. Út közben nem beszélgettünk, mivel az oké, hogy otthon "még a falnak is füle van", de itt a taxisnak is. Ami nagyobb probléma, így csupán össze-összenézésekkel beszéltük meg, hogy mennyire izgatottak vagyunk. Amint odaértünk kifizettük a taxist, és a bejárathoz mentünk. Odaadtuk a jegyeinket a pénztárosnak, majd besiettünk a hatalmas épületbe. 5 perc alatt eltévedtünk - minek is figyeltük volna a táblákat, amik eligazítanak?! Fogalmunk sem volt, merre vagyunk, de ha tippelhettem volna, akkor a színfalak mögött lett volna a válaszom, ugyanis rengeteg mikrofonos és fülhallgatós emberke rohangált körülöttünk olyanokat kiabálva a mikrofonjukba, hogy " A fények készen vannak?", "Kamerák beállítva?", valamint egy pasas pont mellettünk - hol máshol - elüvöltötte magát, hogy "10 PERC ÉS KEZDÜNK!!!!". Majd' megsüketültünk! 

Mivel totálisan el voltunk veszve, így írtam egy SMS-t Niall-nek, hogy:

Elvesztünk. Te láttad, mekkora ez a hely?! HELP ME!!

Nem kellett fél pillanatot várnom, máris csörgött a telefon, amit -Kimmel összenézve - vigyorogva vettem fel.

-Nem veszünk semmit. - Niall nevetve válaszolt:

-Reméltem is, hogy nem veritek el marhaságokra a pénztek. Eljöttetek?

-Nem, igaziból a holdon vagyunk. Láttad már, mekkora? - próbáltam gúnyos lenni, de amint meghallottam a hangját..... Niall nevetni kezdett, majd mikor úgy fél perc múlva abbahagyta, válaszolt:

-Jól van, értem. Szóval hol vagytok?

-Figyelj, ha tudnánk, akkor nem lenne probléma. Talán a színpad mögött... Mindenhol emberek vannak. Mármint amúgy is, az utcán, meg minden, de itt kis helyen van sok.

-Klausztrophobiás vagy? - elképzeltem, ahogy összeráncolja a szemöldökeit.

-Én nem, viszont Kim.... - nevének említésére barátnöm felvonta kérdön szemöldkeit, amire egy "mindjárt elmondom" pillantással válaszoltam.

-Oké, várjatok meg, mindjárt megkereslek titeket.

-Niall... Köszönöm.

Nem válaszolt, csak kinyomta, viszont szerintem rekordot döntött, ugyanis 2 perc múlva már hallottuk a hangját, ahogy azt kiabálja: "Laurel! Kim! Merre vagytok??!!" Nevetve indultunk meg az ír bandatag felé. Amint megpillantottam, 3 dolog ugrott be. Az első, amit még Liam mondott egyszer, hogy Niall-t általában előbb hallja az ember, mint látja. A második, hogy milyen elképesztően helyes, és a harmadik, hogy kell a chipsből, ami a kezében van. Mikor eléértünk, megölelt mindkettőnket. Kim-mel kezdte, majd én is sorra kerültem. Nem tudom, igaz volt-e, vagy csak érzéki csalódás, de mintha engem egy picit tovább ölelt volna. Én közben egy pillanatra barátnőmre pillantottam, és lányosan összemosolyogtunk. Az ölelés után - sokkal rövidebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt - megkínált a chipsből. Mivel nem vagyok az a szégyenlős-pirulós fajta, megjegyeztem:

-Szerencséd!

Ezen ő csak nevetett, majd barátnőm felé nyújtotta a chips-et, aki szintén vett belőle, ja, és aki tekintetéből csak úgy áradt a sóvárgás, hogy szeretné látni Zayn-t. Talán Niall is észrevette, vagy nem tudom, észbe kapott - ugyanis az az idegesítő pasas megint elment melletünk - ez követ?! -  immár azt ordítva, hogy "5PERC EMBEREK, 5 PERC!!!!", de elindultunk valamerre. Fogalmam nincs, ő hogy tudott itt kiigazodni, de....én nem tudtam volna.  

Számtalan ajtó mellett mentünk el - több szobából gyakorlás hangja szűrődött ki -, mire megálltunk egynél. A szőkeség benyitott, majd belépett, maga előtt terelve minket. Csak mi voltunk meglepve, mármint Kim-mel ketten, mert ott találtuk az egész One Direction-t a szobában, valamint számtalan sminkest, akik az utolsó simításokat végezték. Mi még mindig csak bámultunk magunk elé - történetesen a fiúkra -, mikor megszólalt egy csengő, ami azt jelezte, hogy már csak 2, esetleg 3 perc van a show-ig. Így mi sok sikert kívánva - Niall arcára nyomtam egy puszit, és ahogy kifelé igyekeztünk, még éppen elkaptam a srácok összenézését, ami nem sok jót ígért, ugyanis fogalmam sem volt, mi járhatott a fejükben mosolyogva kisiettünk a szobából. 

Egy nő elvezetett minket a bejáratig, ahonnan kiszúrtuk a helyünket - mindenki, aki normális, épeszű, és hasonlók, már rég elfoglalta a helyét - és lesiettünk. Épphogy leültünk, megjelent a műsorvezető, és bemondta a mentorok nevét, akik szintén előkerültek - szépen kiöltözve - a fal mögül, ami mozog. Mármint úgy mozog, hogy kétoldalra kinyílik. Áh, mindegy. Amint mindenki megtapsolta a mentorokat, a műsorvezető bejelentette, hogy "Következik a One Direction!" Hatalmas őrjöngés és üdvrivallgás töltötte be a teret, ami csak erősödött, amikor megjelentek a színpadon a One Direction tagjai. Niall szeme rámvillant egy pillanatra, majd elkapta a tekintetét, és újra a fiúkra koncentrált. Elkezdődött a show.

4. fejezet - Niall vagyok. - Tudom.

Sziasztok! :D Itt a 4. rész is! Bevallom, ezzel a résszel egy kicsit bajban voltam, ugyanis totálisan elfelejtettem, hogy miért sírt Kim, így egy új sztorit kellett kitalálnom köré. De azt hiszem megoldottam. :D

Ez lett talán az eddigi leghosszabb rész...Remélem, tetszeni fog ez a rész is, jó olvasást!

Puszi: Zsó xxx

Kisírt szemeit bánatosan rám emelte, majd szinte suttogva a következőket mondta:

-Apu kórházban van. - Ettől az egyetlen, apró, alig hallható mondattól is totálisan ledermedtem. Hogy mi?! Mr.Valley nem kerülhet kórházba! Ő az egyik legrendesebb ember, akit ismerek!

-M...Mi? Hogy történt?

-Hát... ma reggel kiugrott a pékségbe, és sietett, mert hideg volt, de mivel majdhogynem szemben van a lakásával a bolt, így nem akart kocsival sem menni, és ahogy átsietett a zebrán, egy őrült állat pasas, valami BMW-vel elcsapta. Anyu akkor mondta, ahogy hazaértem. - Sikerült Kimnek végigmondani a mondatot megakadás nélkül, viszonylag hangosan, de mire a végéhez ért, már megint könnyezett a szeme - Mégis mit képzelt magáról az a görény??!! ZEBRA!!! Elsőbbség!!! Nekem nincs jogsim, de ezt még én is tudom!!!! Milyen jogon üti el az én apámat?! - Kim szomorúsága hirtelen váltott át mérhetetlen dühbe. Nem akartam  mondani neki, hogy többszáz embert csapnak el ugyanígy, és Mr.Valley csak egy a sok közül. Sajnos. Nem tudtam mit mondani - erre nem lehet- csak megöleltem barátnőmet, aki aznap este nálam aludt, és bár másnap hosszú út várt ránk (csak ezt Kim akkor még nem tudta), végigbeszélgettük az éjszakát.Minden téma szóba került, nem csak az apukája. Kielemeztük a közúti baleseteket, szidtuk a felelőtlen sofőröket, aztán áttértünk semlegesebb témákra, mint körömlakk, ruhák, vagy, hogymitől száraz a hajam vége. Mindegy, a lényeg csupán annyi volt, hogy együtt voltunk. Mikor 4 óra körül ágyba kerültünk, még Kim megkérdezte:

-Figyelj, nem baj, ha nem megyünk az élő show-ra?

-Mi? Dehogy! -Ez azért elég egyértelműnek tűnt- Viszont attól még mehetünk Londonba! Elmegyünk, és meglátogatjuk apukádat, rendben?

-Laurel...

-Igen?

-Köszönöm. - nem kellett megkérdeznem, hogy tudjam, mire gondol.

-Ez természetes. Tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz.

Reggel korán keltünk, és annak ellenére, hogy 4-kor feküdtünk le, már 6-kor ébren voltunk. Kim még este, a beszélgetésünk közepette segített nekem bepakolni - s bár én már egyszer aznap bepakoltam, mindent kiborítottunk, és kezdtük előlről. Kikerültek az 1D-s dolgok, mint albumborító, poszter, hasonlók, s olykor még nevettünk is, ugyanis véletlenül betettem a fürdőruhámat a fehérneműim közé, Kim pedig nem értette, azt minek. Mondanom sem kell, hogy én sem...

Gyorsan csináltunk magunknak reggelit, amiből hagytunk anyuéknak is, akik pont akkorra értek le a lépcsőn - még köntösben, a reggeli kávéjukért imádkozva- mikor mi indulni készültünk, át Kimékhez. Gyorsan felvázoltuk a helyzetet, miszerint megyünk haza, bár már korántsem azért, amiért eredetileg. A szüleim még akkor is sokkos állapotban voltak - természetesen ők is féltették Mr.Valley-t, hiszen apu legjobb barátja -, mikor mi átrohantunk a szomszéd házba. Miután vagy 5 percig öleltem Kim anyukáját, felmentünk az emeletre, ahol Kim bőröndjébe is bepakoltunk, úgy 1 hétre mindent, ami kellhet. Mire végeztünk, már Mrs.Valley is készen volt, így indulhattunk is át hozzánk az én bőröndömért, és elköszönni.

Míg mi odaát felpakoltuk a táskámat, addig a szülők odalent beszélgettek. Ahogy leértünk, még hallottuk, ahogy anyuék azt mondják:

-Te is mész?

-Persze. Természetesen a férjem mellett a helyem, és így, hogy Bob nem tud rájuk vigyázni, rám hárul a felelősség.

Erre anyu csak megértően bólintott, majd észrevették, hogy leértünk, így kezdödött a búcsúzkodás. Megkaptuk a "Vigyázzatok magatokra, és egymásra!" intést, az "Azért érezzétek jól magatokat!" mondatot, valamint a "Jobbulást apukádnak, Kim!" üdvözletet is, és már indulhattunk is. Gondolom, anyuék hívtak taxit, míg mi az emeleten voltunk, mert az a kapunk előtt már ott állt,mire kiértünk. A taxis segített berakni a csomagjainkat, majd egy-egy gyors búcsúpuszi után indultunk a reptérre.

Természetesn eszünkbe sem jutott, hogy esetleg tudunk menni a magángéppel, így Kim anyukája este még lefoglalt 3 jegyet a Londonba tartó járatra. A taxis szerintem látta rajtunk, hogy nem vagyunk beszélgetős kedvünkben, így inkább ő is csöndben volt egyész úton a reptér felé. Míg Mrs.Valley kifizette a taxist, addig mi felhívtuk Ellát, és neki is elregéltük a történteket, és hogy ma biztosan nem tudunk találkozni, de ha odaértünk, lepakoltunk, és megnéztük Kim apukáját, mindenképpen telefonálunk, és megbeszéljük a továbbiakat. Miután letettük a telefont, besiettünk az épületbe, gyorsan becsekkoltunk, mert már modnták, hogy a repülö 10 perc múlva felszáll. A csekkolásnál nem volt gond, hiszen semmi olyan nem volt nálunk.

Mikor elfoglaltuk a másodosztályon a helyeinket, mindketten bedugtuk a fülhallgatóinkat, és a 2 órás repülőút alatt csak néha szólaltunk meg. Kim anyukája sem volt túl jó állapotba lelkileg, így csendben újságot olvasott mögöttünk.

Mikor leszálltunk taxival egyböl Kim apukájának - egyébként hatalmas - lakásába hajtottunk. Mit sem törődve azzal, hogy mennyit változott a hely, csak ledobtuk a cuccainkat, és a kórházhoz hajtottunk, ahol a recepciós kicsit akadékoskodott, de egyikünk sem volt olyan idegállapotban, hogy tűrje, úgyhogy - mivel nálam szakadt el először a cérna - kiosztottam:

-Mégis mit képzel?! Családtagok vagyunk! Mi az, hogy nem mehetünk be hozzá?! Igenis, bemegyünk. Mégis ki maga, hogy megmondja, mit csinálhatunk?!

A nő erre csak unottan reagált:

-A recepciós.

-Pontosan. CSAK egy recepciós, úgyhogy maga msot azonnal megmondja, hol találjuk Mr.Valley-t, mi pedig bemegyünk hozzá, hacsak maga az orvos nem titja meg ezt.

A nő erre - talán feltünt neki az én enyhén eszelős, és a Valley család itt lévö 2 tagjának könyörgö tekintete - csak megmondta, melyik kórterem Kim apjáé, mi pedig mint az őrültek, úgy rohantunk a 108-as szoba felé. A szoba előtt álltunk úgy fél percet, mire mindenki kicsit lenyugodott, majd halkan benyitottunk, hátha alszik Kim apukája. Egyébként nem aludt, és látni kellett volna a tekintetét, mikor meglátta a lányát és a feleségét. Természetes volt, hogy velük törődik, így én meghúztam magam a szoba egyik sarkában lévő széken, és hallgattam a beszélgetésüket. Elmondása szerint "csak" a lába tört el, amit meg kellett műteni, mert szilánkosra tört az egyik csont, de egyéb baja nincs, esetleg kisebb horzsolások. De összességében nincs komolyabb baj. 3 órát töltöttünk bent. Illetve Kim-ék, ugyanis én 1 óra után - és miután beszélgettem Bob-bal 10 percet, és átadtam szüleim kívánságait- egyedül hagytam a kis családot, és sétáltam egyet a folyosókon. Ittam egy kis forrócsokit az automatából, majd folytattam a céltalan bolyongást.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy lány görkorival a lábán elszáguld mellettem, meglökve a vállam - így borítottam magamra a forró innivalómat - majd egy gyors "Bocsánatot" elhadarva a válla fölött rohant tovább. Nem tudom, hova, de nem is érdekel. Aztán -még a lány lendületétöl - hátravágódtam. Volna, ha nem kap el 2 erős kar. Illetve, gondolom, hogy erősek, ha engem meg bírnak tartani, ugyanis nem vagyok egy nádszálkisasszony. Segített visszanyernem az egyensúlyom, és ahogy megfordultam, a világ leggyönyörűbb kék szempárja nézett le rám aggódva. Egy olyan szempár, amit bárhol megismertem volna, akár milliók közül is.

-Jól vagy? Ne haragudj Amy-re, sietett, felvételizik.

-Semmi baj, gondoltam, hogy nem direkt volt.

-Egyébként Niall vagyok - mosolygott kedvesen.

-Tudom - le sem lehetett volna vakarni a vigyort a fejemről, bár elég furcsa volt, hogy vigyorogtam, annak ellenére, hogy mi miatt voltunk a kórházban. - Én pedig Laurel.

-Gyere, meghívlak egy forrócsokira, mert ahogy elnézem, a tiéd nem a szádban landolt...

-Ne, nem fontos, amúgy is megyek vissza a barátnőmhöz.

-Kérlek. Egy forrócsokira csak ráérsz! - Mivel nem tudtam ellenállni annak a gyönyörű mosolynak - ami, mondanom sem kell, ezerszer gyönyörűbb a valóságban, mint a posztereken-így belementem, és Niall beleegyezésemet gyermeki örömmel nyugtázta, tapsolt, és vigyorgott, mint a vadalma. Egyébként nem tudom, hogy vigyorog a vadalma, de biztos nagyon, ha mindig ezt mondják...

A büféig tartó utat csendben tettük meg. Én azért, mert nem is bírtam másra gondolni, mint Niallre, és alig bírtam levenni a szemem róla , ami lehet, hogy kezdte zavarni... S lehet, hogy ezért nem szólalt meg.

Ahogy kikérte nekem a forrócsokit - ami egyébként sokkal finomabb volt, mint az, amit az automatából szereztem -, magának pedig a capuchino-t, folyamatosan mosolygott. Leültünk az asztalhoz, és  megkérdeztem, hogy miért van itt, csak nincs-e valami baj.

-Nem, illetve semmi komoly. Egy csaj - Amy, aki elgázolt - véletlenül belement Harry-be, és mivel Paul mindig biztosra megy, így inkább bejöttünk a kórházba. És te? Mi szél hozott erre?- Miközben válaszolt, úgy láttam, megkönnyebbült. Lehet, hogy attól, hogy nem kezdtem el sikítozni, bár tudtam, ki Ő.

Sosem értettem, mi értelme van annak, hogy ha meglátod a sztárt, akiért rajongsz, elkezdesz sikítani. Így ugyanis helyből elvágod magad nála, ha azt látja, hogy csak egy vagy az őrültebb rajongók közül. Nem. Én meg akartam ismerni, nem csak monitoron keresztül lesni a képeit, és álmodozni róla. Itt volt hát a remek alkalom.

-Hát, nevezetesen a repülő. - válaszomra felnevetett.

-Honnan jöttél?

-Magyarországról. - Úgy láttam, meglepődött, és be is jött a tippem, ugyanis a következő pillanatban rákérdezett:

-Tényleg? És hogy-hogy ilyen jól megy az angol?

-Hát, angol vagyok. Itt születtem, csak 2 éve Magyarországra költöztünk a családommal, és a barátnőmmel, aki szintén a családjával jött. Kivéve az apukáját, aki itt maradt. Miatta vagyunk itt. Tegnap reggel elütötték. Egyébként az élő adásra jöttünk volna - hogy megnézzünk titeket -, de a baleset miatt ez ugrott.

-Hű. - Gondolom, kicsit sokkolta az információáradat, amit rázúdítottam, de hát Ő kérdezte...

-Igen...

-Várj. Szóval a barátnőd apukája most itt van.

-Igen.

-És hol van a barátnőd?

-Bent nála, az anyukájával, csak kettesben, illetve hármasban hagytam őket.

-Ki az apukája?

-Bob Valley. Egy nagy cég feje, ők szponzorálják az X Faktort is. Innen lett volna a jegy.

-És el akartok jönni? Meg tudjuk oldani...

-Hát, nem tudom, majd Kim eldönti. Természetesen én szívesen mennék, de nem tudom, Kim milyen lelkiállapotban van...

-Persze, megértem.

Van az a mondás, hogy ha emlegetsz valakit, az általában megjelenik. Így volt ez most is. Csak nem megjelent, hanem hívott.

-Hol vagy? - szólt bele a telefonba Kim.

-A büfében. Te?

-WC-n. Most jövök ki. Odamegyek, oksi? Rám fér a forrócsoki.

-Okés, de... majd ne sikíts.

Erre kinyomta.

-Ki volt az? Már, ha nem vagyok indiszkrét.

-Kim, a barátnőm. Jön ide. Figyelmeztettem, hogy ne sikítson, de... nem ígérek semmit... - mosolyogtam, bár tudtam, hogy a kedvükért, illeve Niall kedvéért még ő is moderálja magát.

Szeretett barátnőm ekkor jelent meg Niall háta mögött,majd hirtelen  megdermedett, és alig kapott levegőt. Elnézést kérve Niall-től odarohantam hozzá, hogy mi a baj, ő pedig csak mutogatni tudott. Ekkor láttam meg az 1D srácokat, akik a szék mögött álltak, és határozottan úgy tűnt, hogy jól szórakoznak barátnőmön. Miközben próbálkoztam megnyugtatni Kim-et, odarángattam Niall-hez, aki még nem beszélt a Fiúkkal, csak ült a helyén, hátrafordulva felénk és várt. Gondolom, rám....

Mikor odaértünk, Niall udvariasan kezet nyújtott Kimnek, aki hirtelen el is felejtette, hogy miért jött a büfébe.

-Niall vagyok - szólt a szőke srác. - Te pedig Kim. - mondanom sem kell, barátnőm oda meg vissza volt attól, hogy a kedvenc bandájának egyik tagja tudja a nevét.

-I..Igen... Örülök a találkozásnak -Úgy láttam Kim-en, hogy lefehéredett, valamint mindjárt elájul. Louis, Harry, Zayn és Liam pedig ezt a pillanatot választották arra, hogy odajöjjenek hozzánk.

-Sziasztok! - szólalt meg Louis - Két csajt füzöl egyszerre?

Niall erre csak megforgatta a szemét, majd rám villant a tekintete, hogy engem hogy ért Louis megjegyzése. Természetesen sehogy, csak nevettem rajta.

-Liam vagyok - mutatkozott be illedelmesen Liam, amin meg sem lepődtem, hisz Ő a banda híres-neves jófiúja.

-Tudom. Ő pedig Harry, Louis és Zayn. - mutattam sorban végig a Fiúkon, akiket akkor is felismertem volna, ha álmomból keltenek. Barátnőm pedig ugyanígy volt vele.

Harry-nek nagyon imponált, hogy mindketten tudjuk a nevét, hisz nem volt kérdés, hogy Kim is tudja, így a göndörke csak egy büszke mosollyal bólintott. Legközelebb  Louis szólalt meg:

-Srácok, nekünk mennünk kéne... Tudom, hogy még turbékolnátok egy kicsit, de dolgunk van...

-Louis! Fejezd be! - Niall kezdte unni Louis piszkálódását, és bár engem nem zavart, azért kezdett kínos lenni. A szőkeség a srácok felé fordult, és elküldte Őket, hogy menjenek elöre. Liam-nek hatalmas munkájába került kiüldözni a büféből a Fiúkat, de végül ketten maradtunk az ír "angyallal". Mint kiderült, azért akarta elküldeni a fiúkat, mert megadta a telefonszámát. És én is a sajátomat. Mármint nem magamnak, hanem neki. Mikor adott egy puszit az arcomra, majd mosolyogva a hátsó ajtó felé vette az irányt, nekem beugrott, hogy Kim nincs velem. Csodálkozva hívtam fel barátnőmet, aki, mint kiderült, a hátsó bejáratnál volt. Megbeszéltük, hogy a WC-ben találkozunk, és ahogy mindketten odaértünk, egyszerre tört ki belőlünk a sikítozás. Ő felszabadultan nevetett, hogy az apukájának nincs komolyabb baja - aminek természetesen én is örültem -, valamint, hogy Zayn-nel végig szemeztek, nekem pedig le sem lehetett vakarni a vigyort a képemről, mielőtt, mialatt és miután elmondtam Kim-nek, hogy Niall-el telefonszámot cseréltünk.