Helló!! :D Jöttem, bár igaz, hogy most kicsit tovább tartott megírni az új részt... Sajnálom, de már itt is van!! :D Jó olvasást mindenkinek!!
Puszi: Zsó xxx
.::Niall::.
Ahogy lepillantottam Laurel-re, addigi minden lámpalázam és kétségem elszállt. Arra gondoltam, ha jó leszek, akkor talán szeretni fog. Ha látja, mit tudok. Bár csak egy villanásnyi időre lestem rá a lányra, ez az idő elég volt arra, hogy olyan örömmel és energiával énekeljem végig a dalokat, mint már régen nem.
Elszakítottam tekintetem az övétől, és a fiúkra koncentráltam. Miután - tomboló közönség mellett - elénekeltük a Live While We're Young-ot, és a Little Things-t, még váltottunk pár szót a műsorvezetővel, valamint kaptunk néhány kedves mondatot a mentoroktól is. Igaz, már nem voltunk versenyben, de az a pár megjegyzés olyan volt, akár egy időutazás. Megmosolyogtatott az emlék, hogy milyen kínzó is volt az a pár pillanat, amikor 2010-ben ott álltunk, ahol most, és vártuk a véleményeket. Csak akkor volt tétje is. Most csak a közönség, a lányok és a mentrok szórakoztatása. Kb. 3 perc után lejöttünk a színpadról, átadva helyünket a versenyzőknek, akik teljes lázban égtek a kérdéstől: Ki fog továbbjutni? Hát igen, ezen mi is átestünk, és nem a legkedvesebb érzés.
Visszamentünk az öltözőnkbe, és átvedlettünk a hétköznapi ruhánkba. Miután Zayn és Harry vagy 10 percig igazgatták a hajukat, javaslatomra készülődtünk, hogy beugorjunk a legközelebbi Nando's-ba. Amikor én előrementem, hogy megkeressem a mosdót - illetve tudtam hol van, így inkább azt mondanám, hogy elmentem WC-re -, kilépve az ajtón megpillantottam Laurel-t és Kim-et. Ezen elcsodálkoztam úgy 10 másodpercig, hiszen a show még tartott.... Mindegy, felocsúdva pillanatnyi döbbenetemből odamentem hozzájuk, és megölelgettem őket.
-Ti hogy-hogy nem az első sorban ültök?
-Hát, tulajdonképpen miattatok jöttünk, a többiek annyira nem izgatnak. Illetve egyébként megnéznénk őket, de nem tudtuk, mikor mentek el, és ki nem hagytuk volna, hogy sikítozó rajongókként a nyakatokba ugorjunk azt ordibálva, hogy "ÚRISTEN, MILYEN FANTASZTIKUSAK VOLTATOK!!!!!"
Elég furán nézhettem rájuk, ugyanis a következő pillanatban nevetésben törtek ki, és Kim vette át a szót:
-Szóval barátnőm azt akarja mondani, hogy nagyon-nagyon jók voltatok, és hogy tényleg sokkal jobb élőben hallgatni titeket, mint a monitoron keresztül. Mármint a monitoron keresztül nézni, és a hangszórókon át hallani....
-Értem, értem. Hát, köszönöm, a fiúk nevében is. De most mennem kell... Ne haragudjatok, de a héten még mindenképpen össze kell futnunk!! - tényleg nagyon kellett pisilni. - Köszönöm, hogy itt voltatok! Sziasztok. - öleltem meg őket még egyszer, majd elsiettem a mosdó irányába.
Dolgom végeztével visszamentem a fiúkhoz, akik már indultak volna, csak nem mertek nélkülem elmenni kedvenc éttermembe, így inkább vártak egy kicsit, mintsem meghaljanak....
Egész idő alatt, míg a Nando's-ban voltunk, Rajta járt az agyam. Azon, hogy most mit csinálhat. Vajon bulizik valahol? Vagy csendben könyvet olvas? Fogalmam sem volt, viszont hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam mobilom.
.::Laurel::.
Ráérsz?
SMS Niall-től.
Rá. Miért?
Kijössz?
Kimenjek? :D
Lehet... :)
Adj 5 percet.
Amint ezt megírtam, rohantam át Kim-hez, és sikítozva regéltem el neki, hogy Niall kihívott. Megmutattam neki az üzeneteinket, mire ő s belekezdett az őrjöngésbe. Bár a Fiúk előtt sosem csinálnánk ilyet - már csak Lou füle miatt sem, meg amúgy is ciki - , egymás között ez megengedett. Miután túlestünk a kiabálós részen, gyorsan elmentem átöltöztem. Sosem voltam az a nagy sminkes-készülődős lány, így simán elkészültem 3 perc alatt. Megmutattam magam Kim-nek:
-Így jó?
-Tökéletes. Csini vagy.
-Köszi! Szoríts, nehogy beégjek, vagy... tudod.
-Nem fogsz. Szorítok, és amint hazaértél, MINDENRŐL tudni akarok!! - emelte ki a legfontosabb szót.
-Persze, ki sem bírnám, hogy ne mondjam el. - vigyorogtam.
-Na, most indulj!!! És itt ne hagyd az új füzetet!! - ja, igen. Vettünk egy füzetet, amibe a fiúk aláírásait készülünk gyűjteni. Szia! - nyomott puszit arcomra barátnőm.
Lesiettem hát a lépcsőn, és kinyitottam a bejárati ajtót. Ő ott állt, és RÁM várt. Igen, ez volt a hihetetlen része. Na meg az is, hogy ott állt.
-Szia- kúszott kedves mosoly arcára - azt hiszem, ez volt vagy 6 perc.
-Szia. Hát tudod, időt vesz igénybe, mire fiúból nővé varázsolom magam. A maszkot nehéz felrakni. - kacsintottam rá.
-Aha, de rossz munkát végeztél, ott kilóg az igazi hajad.
-Istenem, reméltem, hogy nem veszed észre. Nem volt elég időm megcsinálni rendesen...
Felnevetett. Imádtam hallani a nevetését. Videókon is feldobta a kedvem, de élőben... elmondhatatlan élmény.
-De tényleg. Mit keresel te erre? - tudakoltam.
-Hát, gondoltam növelem estéd fényét szerény személyemmel. Remélem, nem bánod.
-Dehogy, így legalább nem punnyadok a szobámban. Merre?
-Nem tudom, merre szeretnél menni?
-London Eye? Fél órád csak van, ha már eljöttél idáig.
-Benne vagyok! De csak, ha utána eszünk valamit. Farkaséhes vagyok.
-A "mondák" tényleg igazak. Te tényleg sokat kajálsz.
-Az ételeknél semmi nem jobb.
-Ezzel azért tudnék vitatkozni.
-Igen? Például? Mi a jobb az ételnél? - vonta fel fél szemöldökét.
-A könyvek.
-Neeeem. A könyvekben csak betűk vannak... A kajában meg tápanyag.
-Igen, de a olvasás közben olyan helyekre juthatsz el, ahová a valóságban soha. - közben elindultunk az óriáskerék felé, ami nem is volt olyan messzi Kim apukájának házától.
Mikor odaértünk, Niall ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse ki mindkettőnk jegyét. 5 perc után úgy döntöttem, rendben, végül is nem halok bele, ha egy illedelmes fiú fizet helyettem.
Amint beszálltunk az egyik kapszulába, és elindult a menet, én egyből odaálltam a széléhez, és mindent megcsodáltam. Rég nem voltam már itt, és csak úgy szívtam magamba London minden négyzetméterét, amire ráláttam.
-Gyönyörű, nem? - teljesen el voltam varázsolva.
-Igen, nagyon szép. - Niall odaállt mellém. - Voltál már itt?
-Igen, de még kicsit voltam. Olyan 10 éves...
-Dehát az több száz éve volt!! - a hangja hitetlenkedő volt, de tudtam, hogy csak viccel. Látszott azokon a csodálatos szemein.
-Naaa, te idősebb vagy nálam!!! Több mint egy évvel. Jut eszembe, törire kell, és mivel már van kapcsolatom, megkérdezném, hogy néztek ki a dínók életnagyságban?
Felnevetett, úgy válaszolt:
-Hogy-hogy nem tudod? Átaludtad azt az időszakot?
-Ha-Ha, valaki nagyon vicces ma este. Egyébként tényleg nagyon ügyesek voltatok ma.
-Tényleg nagyon köszönjük. De ha még párszor elmondod, akkora lesz az egóm mint Harry-nek.
-Tényleg akkora? Hallottam pletykákat, hiszen rajongó vagyok, de nem hiszem el, hogy félórákat áll a tükör előtt a haja miatt.
-Pedig elhiheted!! Vicces, mindig ö kel másodiknak. De csak azért, mert Lou az első, és gyakran megörvendeztet minket a "Time to get up"-pal.... Minden reggel egy élmény....
-El tudom képzelni, láttam videót. Érdekesek vagytok ti!
-Nem is hinnéd, mennyire - kacsintott rám.
-Jaaaaj, eszembe jutott még valami. Az eredeti otthon van, így ez csak egy "másolat", de vettünk egy füzetet Kim-mel. Elhoztam, hogy odaadjam, és ha nem gond, akkor hazaviszed? Mindannyiótok aláírására szükségem van. Meg persze Kim-nek is, így 2 kell mindegyikből. És ha lehet, akkor a zenekar tagjai is írják alá.
-Persze! Megtiszteltetés, hogy én vehetem át eme nemes füzetet. - dobott egy pukedlit.
-Örvendek, hogy sikerült örömöt szereznek Önnek.
Mindketten nevetésben törünk ki. Időközben feltűnt, hogy csak ketten vagyunk a fülkében. Rá is kérdeztem, mire a válasza a következő volt:
-Híres vagyok, nem tudtad? - korábbi mondatát idézte, ami eszembe juttatta a jegyeket - Na, nem mintha ezt gyakran kihasználnám... Esetleg a Nando's-ban, vagy különleges emberek miatt. - nézett a szemembe mélyen. Nekem a lélegzetem is elakadt, és elmosolyodtam, de aztán eszembe jutott, hogy ő sztár (bár sosem tekintettem rá sztárként, inkább egy kedves, imádnivaló, szeretnivaló, fiúként), én meg... én meg Laurel. Egy rajongó a sok közül. De most mégis én vagyok fél óráig kettesben Niall-el a London Eye-on...
-K-köszönöm. - Jaj, nemááár!
-Mit? - kíváncsian kereste a tekintetem, de én inkább visszafordultam a kilátás felé. Órámra pillantva észrevettem, hogy már 15 perce voltunk odafent, egyre magasabban.
Próbáltam összeszedni magam és a gondolataim, hogy ne dadogjak. Ez előfordul, ha zavarban vagyok, vagy esetleg izgulok valami miatt. Erőt vettem magamon, felé fordultam és a szemébe néztem:
-Mindent. Írtam levelet, a hivatalos címre, twitteren kismilliószor használtam ki az #asknialler-t, vagy csak úgy simán írtam, de mint sejtettem, ezeket sosem kaptátok meg, nem olvastátok el. Nem csak neked szántam a leveleket, és a tweet-eléseket sem.
-Kezd zavaros lenni.
-N-n-ne haragudj - azt az átkozott istenit! - Sz-szóval azt szerettem v-volna mondani, - szedd össze magad!-, hogy köszönöm, hogy vagytok. Azt, hogy minden nap elég csak rátok gondolnom, meghallgatnom egy dalotok, megnézni a híreket rólatok, vagy akár felmenni Twitterre, és nézni, mikor tweet-eltek, és máris jobb kedvem van. Hogy erőt ad az, hogy ti erősek vagytok. Erősek voltatok az X factor alatt, erősek vagytok, mert kibírjátok az utálkozók üzeneteit és rosszkívánságait, mert elengeditek a fületek mellett a brománcaitokra tett megjegyzéseket, meg hogy miknek hordanak el titeket. Te pedig különösen az vagy, két okból is. Egyrészt, mert bár néha megtörsz, de bátran állod a directionator-ok utálatát, amikor olyan csúnyákat mondanak rád, amik miatt én is nekik mennék, pedig nem is rám vonatkoznak, másrészt pedig azért, mert tudsz várni. Illetve én ezt hallottam. Hogy nem szeretnél barátnőt, mármint nem kutatod, mert majd jön, amikor jönnie kell. Szóval ezt mind köszönöm. Tisztelem bennetek, hogy kiálltok egymásért, és hogy ennyire szeretitek egymást, a zenélést, azt amiből tulajdonképpen megéltek, és a családotokat. Ja, és hogy nem szálltok el magatoktól, csak mert sztárok vagytok. - a végére már teljesen belejöttem, dadogni is elfelejtettem. Hála Istennek. A mondandóm végére értem, és vártam a reakciót. Niall azonban nem mondott semmit, csak közelebb lépett hozzám, és szorosan megölelt. Én pedig visszaöleltem, és olyan mélyen szívtam magamba az illatát, mintha örökké magamban tarthatnám. De erre akkor is emlékezni fogok, ha többet nem találkozunk. Egy örökkévalóságnak tűnő időn át ölelkeztünk - ami még így is rövidebbnek tűnt, mint amit én szerettem volna -, aztán elengedett.
-Én pedig köszönöm, hogy ezeket elmondtad.
-Mert ezek tények.
-Köszönöm.
Éppen leértünk, amikor kimondta ezt az utolsó szót, és kilépve a kapszulából elsiettünk a legközelebbi Nando's-ig, ami nem is volt annyira közel. De egyáltalán nem bántuk, végig nevettünk és beszélgettünk. Sok mindent mesélt, olyanokat is, amikre én nem is gondoltam. hogy mennyire hiányzik neki a bátyja, a családja, az aranyhalai - ha-ha -, a régi élete, ugyanakkor ezt is ugyanúgy imádja, mert végre azt csinálhatja, amit szeret - és amiben jó.
-És hogy vannak Niall potato-i? - kérdeztem, mert tudtam, hogyan szerette volna elnevezni a bandát.
-Egészen jól, Harry és Liam a szüleinél vannak, Louis Eleanorral mászkál valamerre a városban, Zayn pedig, mikor eljöttem azt vette a fejébe, hogy meglátogatja Kim-et.
Ahogy ránéztem, a szemöldököm felszaladt vagy a London Eye tetejéig, az állam pedig valahol a Temze alján lehetett...
-Mi az?
-Zayn miért keresi Kim-et?
-Hát, híres vagyok, nem jós....Nem tudom, hosszabban nem beszélgettünk mióta megjöttetek.
-Fura. Mindegy, ez lesz az? - mutattam a NANDO'S feliratú kajálda felé.
-Nem ismered fel? Milyen ember vagy te?! - belecsípett az oldalamba, majd elfutott a bejárat felé. Nem vagyok hülye - talán mégis?.... -, futottam utána. A bejárat előtt azonban váratlanul megtorpant, én belefutottam, de még épp elkapott, mielőtt elestem volna. Arca vészesen közel volt enyémhez, de egyikünk sem mozdult, úgy tartott karjai között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése