2013. január 7., hétfő

Sajnálatos hír

Sziasztok!! Ezúttal nem fejezettel jelentkezem, hanem egy -számomra- rossz hírrel. Úgy döntöttem, hogy szüneteltetem ezt a blogom.
Egy blogger, akinek nagyon adok a szavára, nem is olyan rég azt tanácsolta barátnőmnek, mikor elbizonytalanodott, hogy ne hagyja abba a blogolást, illetve ha mégis megteszi, akkor ne azért, mert nem tartja életszerűnek a történetet, hanem mert nincs ötlete, vagy kedve. Hát most én is ilyen helyzetben vagyok, fogalmam sincs, hogy folytassam, és úgy gondolom, ha már belekezdtem a történetbe, akkor megérdemel egy tisztességes folytatást, nem pedig olyanokat, amilyeneket mostanában írtam: összecsapott, rövid részeket. Így jutottam arra a következtetésre, hogy most egy ideig -míg nem lesz pár ötletem a folytatáshoz- szünetel a blog.
Be kell látnotok, hogy például a legutóbbi fejezet siralmasan rövid lett... Ilyeneket többé nem szeretnék.
Teljes gőzzel a Still The One-ra koncentrálok, és közben agyalok ennek a sztorinak a folytatásán.
De van egy jó hír is!! Illetve én vigyorogtam, mint a vadalma. Éppen a Google-ben kerestem képeket a következő fejezethez, és beírtam a képkeresőbe, hogy "One Direction és két lány", és a harmadik képtalálat ennek a blognak a bannere volt! Az én blogom bannere a Google-ben! Oké, normál esetben ez biztosan nem nagy dolog, de kezdő bloggerként nekem elég sokat jelent.
Tényleg ne haragudjatok, jelentkezem, amint úgy gondolom, hogy meg tudok írni egy értelmes, hosszú -vagy legalábbis nem ennyire rövid-, tartalmas fejezetet.
Puszi: Zsó ×××

2013. január 2., szerda

12. fejezet - Csak ennyi?

Sziasztok!! Magyarországról jelentkezem. Kiderült, hogy mégis tudom hozni időben az új részt, sőt, még korábban is. Remélem, tetszik mindenkinek. Igaz, hogy rövidebb lett a szokásosnál, de most csak ennyi tellett tőlem. Ne haragudjatok. MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET!!! :D
Puszi: Zsó xxx
.::Laurel::.

Bizonytalanul odavittem neki az újságot, és a kezébe nyomtam. Szemmel láthatóan nem értette, mi van rajta, merthogy Magyarul volt írva, így egy szemforgatás kíséretében elvettem tőle a lapot, és lefordítottam. Na, nem mintha nem ezt olvasgattam volna két hétig folyamatosan, már konkrétan kívülről tudom magyarul-angolul is, hogy miről szól az a pár sor a kép mellett... Inkább úgy tettem, mintha olvasnám, de közben végig Niall arcát figyeltem, amin gyors egymás utánban váltakoztak az érzések: először megdöbbenés, majd értetlenség, végül pedig mintha megkönnyebbülést láttam volna az arcán, amit egyáltalán nem értettem.

.::Niall::.

Megdöbbenve hallgattam Laurel-t, miközben lefordította nekem az újság, egészen pontosan a cikk tartalmát.  Viszont ahogy megértettem, miről van szó, elkértem, hogy megszemlélhessem a képet is, ám abból felnézve Laurel kérdő pillantásával találtam szemben magam. Hitetlenül felnevettem.
-Csak ennyi?- kérdésemre elkerekedett szemmel meredt rám.
-Nem elég?! - felkeltem, az ágyra dobva az újságot és szándékomban állt megölelni, de ő elhúzódott, így sóhajtva hátraléptem egyet, és mélyen a szemébe néztem.
-Ez semmi. Ne higgy a médiának, csak azt hidd el, amit én mondok! Főleg, ha rólam van szó.  - mosolyogtam rá kedvesen.
-Miért mosolyogsz?
-Mert két hete azon agyalok, őrlöm magam, hogy mi rosszat tettem, amiért nem állsz szóba velem, nem válaszolsz semmilyen módon, alig tudtam koncentrálni a próbákon, Zayn-t is halálra zaklattam, hogy tud-e valamit, erre kiderült, hogy a bajod egy cikk, aminek semmi valóság alapja!
-És a kép? - felvettem az ágyról a tinimagazint, és mellé léptem.
-Nézd meg. Nem fogjuk egymás kezét. Ott éppen sétáltunk, mentünk a stúdióhoz. Illetve ő a fősulira, én meg a stúdióba, csak egy irányban van. Nem történt semmi. Ha történt volna, elmondanám neked. Te lennél az első!
Felnézett rám, és végre elmosolyodott. -Tényleg?
-Még szép! - öleltem meg, s ezúttal nem húzódott el, hanem visszaölelt. Aztán pár perc múlva eltávolodott tőlem, rám nézett majd megint megölelt.
-Annyira örülök, hogy itt vagy! Nagyon hiányoztál. - Nem mondtam semmit, csak szorosabban húztam magamhoz. Nekem is hiányzott. Elengedtem, és folytattuk az evést, Laurel-ből pedig csak úgy dőltek a kérdések.
-De mégis ki ez az Amy? És honnan ismered? És aranyos? Mikor jöttél? Hogy? És miért? Neked nem Londonban kéne lenned? Dolgozni? CD-t felvenni, albumot? Koncertet adni több millió sikítozó rajongónak? És hogy jutottál el idáig?  - vigyorogva hallgattam, ahogy sorolja a kérdéseket, és próbáltam megjegyezni őket.
-Oké, oké. Várj. Szóval, Amy egy gyermekkori barátom, akivel egy ideje nem beszéltem, de most megint találkoztunk, és megörültem neki. Nagyon aranyos, szerintem bírnád. Tegnap este, de akkor már nem akartam zavarni, reggel pedig elfelejtettem felkelni. Mármint nem elfelejtettem, hanem nem bírtam, csak 10-kor. Tudtad, hogy itt egy órával később van, mint otthon? Durva...Repülővel és... mi volt a következő kérdés?
-Miért?
-Hát, már mondtam. Hogy tisztázzuk a félreértést. Azt hiszem, sikerült.
-Meddig maradsz? Nem Londonban kéne lenned?
-Hát, terveim szerint úgy egy hétig. Az egész hetet megkaptuk szabadságnak. Megmutathatnád a várost - mosolyogtam rá.
-Okés, de rengeteg rajongó van itt is, amit mondjuk megemlíthetnél a fiúknak is, akik simán letámadnak. Plusz, én suliban vagyok délelőtt.
-Nincs gond, addig majd alszom.
-Fél egyig?
-Meglepődnél, ha tudnád, meddig bírok aludni - húztam huncut mosolyra szám.
-Majd egyszer versenyzünk. Na, és mi újság London-ban?
Innentől kezdve pedig úgy beszélgettünk, mintha mi sem történt volna.

2012. december 25., kedd

11. fejezet - Örülök, hogy nem akarod, hogy halálra fagyjak.

Sziasztok!!! Boldog karácsonyt mindenkinek!!! Itt a 11. fejezet.
Ki mit kapott karácsonyra? Milyen lett a fa? Finom volt a vacsora? 
A következő rész csak jövőhét szombaton jön, mert egész csütörtöktől kezdve szombatig Magyarországon leszek, ahová nem viszem a lapimat, így nem tudok részt felrakni. De még meglátom. Számítsatok rá, hogy csak szombaton lesz rész.
Puszi: Zsó xxx

.::Laurel::.


Nem hittem a szememnek!! Mit keres itt? Ez Magyarország?! És egyáltalán... honnan tudta, hova járok?Ezernyi kérdés zakatolt a fejemben, és egyikre sem tudtam választ találni. Lecövekeltem. 
-M-mit keresel te itt?
-Jöttem megbeszélni a dolgokat. -mosolygott rám, én pedig majdnem elolvadtam. De itt akkor sem beszélhetünk! Iskola van, és éppen töriről lógtam ki. Megráztam a fejem, remélve, hogy ezzel eszembe jut valami értelmes gondolat.
-Fi-figyelj - dideregtem, mert nem hogy kabát, de még pulcsi sem volt rajtam -, itt n-ne-nem beszélhetjük m-meg. Nem most. I-iskola van!
-Tudom, de ez fontos! - vette volna le a kabátját.
-E-eszedbe se jus-jusson! Én mindjárt me-megyek be. 
-De...
-Nem. Figyelj. 12:20-kor vé-végzek. F-fél 1-re legyél itt, okés? És akkor m-majd megbeszéljük a d-dolgainkat. 
-Jól van. - egyezett bele. Gondolom rájött, hogy nem tehet mást. Akármennyire is megörültem neki, és legszívesebben megölelgettem volna, rájöttem, hogy haragszom rá, így fogtam magam, és bevonultam az iskolába. Fogalmam sem volt, ő mit fog csinálni Budapesten 2 órán át, de valahogy megoldja. 
Visszasiettem a terembe, és egy bocsánatot elmormolva visszaültem a helyemre. Kim kérdőn meresztgette felém a szemét, mire csak ráfirkantottam a lapomra, hogy "Szünetben", és felmutattam neki. Beleegyezően bólintott, és visszafeküdt a füzetére. Lehet, hogy elaludt... Törin nála előfordul.  1 perc múlva kicsöngettek, és már száguldottunk is a büfé felé. Gyorsan feltankoltunk, és visszarohantunk a terembe. Ha izgatott vagyok - vagy feldúlt -, mindig angolul beszélek. Illetve hadarok. Vagy kiabálok. Helyzettől függ. Szóval eldaráltam barátnőmnek, hogy miért kellett olyan gyorsan kisietnem óráról. Nagyon jól tudja, hogy soha nem megyek suliban wc-re, így más dolgom volt. 
-Komolyan? Ide jött?
-Igeeen. El sem hiszem. Csak értem. Illetve gondolom. Fogalmam sincs, mi más dolga lehetne Magyarországon.
-Nyilvánvaló, hogy érted jött.
-Zayn nem mondott semmit? - puhatolóztam, hiszen Kim és barátja - igen, a barátja - mindent megbeszélnek egymással. 
-Semmit. Írt SMS-t még tegnap, hogy Niall elhúzott a Direction házból, de ennyi...
-Hmm.. - haraptam bele a nutellás fánkomba - furcsa.
Ennyit tudtunk beszélni, mert becsöngettek, és azzal be is csapta maga mögött az ajtót az angol tanár. Mivel ezen az órán - érthető okoból kifolyólag - Kim-mel nem sok dolgunk akad, így általában elfoglalhatjuk magunkat. Én természetesen azon agyaltam, hogy mit mondjak majd Niall-nek. Vagy hatvan változatot is leforgattam magamban, hogy fog zajlani a beszélgetés, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. Aztán végül utolsó óra végére sikerült egy jót kitalálnom, amit tűrhetőnek tartottam, és barátnőm bíztató ölelése után már elég magabiztosnak is éreztem magam. Kipakoltam a suliboxomból, felvettem a kabátot, és kiléptem a  novemberi hidegbe. Amint megpillantottam Niall-t az iskolatársaim gyűrűjében, több dolog is eszembe jutott. Először is, az, hogy mennyire édesen néz ki, másodszor az, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ennyi rajongója van a Szent Johannában, harmadszor pedig bosszús voltam, mert hozzám jött, és nem a rajongókhoz. De aztán belegondoltam, hogy mielőtt megismertem, nekem is az volt minden álmom, hogy találkozzak Vele. S lám, most valóra vált. Míg ő az aláírásokat osztogatta, és visszamentem a büfébe, és vettem két forrócsokit. Mire végre én következtem, már lefagyott mindenem, így örömmel fogtam kezembe a két tűzforró italt. Kislattyogtam az épület elé, ahol már csak ketten vártak Niall aláírására. Mikor végzett, felém indult. A kezébe nyomtam a meleg innivalót, és úgy indultunk el felénk. Gyalog mentünk, mert így több időnk volt. Én nem mondtam semmit, vártam, hogy végre megszólaljon. 
-Örülök, hogy nem akarod, hogy halálra fagyjak. - csak elmosolyodtam szavaira, s innentől csöndben telt a tíz perces út hazáig. Néha rám pillantott, de én mereven néztem az elém táruló havas tájat.  Amint elértünk a mi lakásunkhoz, kinyitottam a kaput, és betessékeltem. Beérve a házba csak beköszöntem anyunak, és bemutattam Niall-t.
-Anyu! Ők itt Niall. Tudod, akiről meséltem. - nyomtam puszit édesanyám arcára. 
-Igen, tudom. Remélem, megtalálta a sulit, nem összeszedted valahol. - mosolyodott el.
-Te mondtad meg neki, hova járok suliba? - ahha! Akkor ez a kérdés kipipálva.
-Igen.
-Akkor jó. - bólintottam, és felhúztam Niall-t az emeleti szobámba.  Ott viszont égtem egy sort, ugyanis amikor meglátta a falamat - amin ő és a fiúk lestek vissza rá minden oldalról -, irdatlan nevetés szakadt ki belőle. Levágtam magam  az ágyamra, és vártam, hogy elmúljon. Öt percet vártam. Nem múlt el. Anyum bekopogott, én meg kiordítottam, hogy bejöhet, mire mosolyogva hozta be az ebédet. Furcsán néztem rá, mert eddig mindig szabály volt, hogy lent kell enni, közösen. Most meg mi történt? Lerakta az íróasztalomra a hatalmas tálcát, és kivonult a szobámból. Niall rám nézett, majd a kajára, mire elnevettem magam, és bólintottam.  Szóval leültünk megebédelni, és közben a szőkeség belekezdett a mondandójába.
-Szóval.... mi a baj? Miért haragszol?
Abban a pillanatban, ahogy ezt megkérdezte, elszállt minden magabiztosságom. Várakozásteljesen nézett rám, mire én felkeltem, és a polcomhoz léptem, leemelve róla azt a bizonyos újságot. 

2012. december 18., kedd

10. fejezet - Mit keresel te itt?

Wow!! Már a tizedik rész... El sem hiszem.
Ne haragudjatok, hogy így egy nappal később jött a rész, de egy barátnőm tanácsára úgy döntöttem, átrakom az időpontot. Azaz: keddenként lesznek részek vasárnap helyett. remélem, nem haragszotok érte, hiszen csak két nap az eltérés.
Jó olvasást! :)
Puszi: Zsó xxx


.::Laurel::.

Reggel nyomtam egy puszit anyu arcára,majd levágódtam az ebédő asztalhoz. Anyu elém rakta a reggeli kakaómat, amit szépen komótosan elkortyolgattam, miközben meséltem a tegnapról.
Tegnap volt a félévi záróvizsga.
-Szerintem jól ment. Bár... amennyit tanultam rá, csak jól sikerülhet.  - erre édesanyám nyomott egy lágy puszit a homlokomra - De Kim-nek nem sikerült ennyire jól... Legalábbis a nyelvtan. Azon csodálkozom, hogy nekem sikerült. Anyuuu...nagyon nehéz!
-Majd nem lesz az. Csak idő kérdése.
-Mennyi időé? Anyu. már két éve kint vagyunk! - méltatlankodtam, mert nem igaz, hogy őt nemzavarjaa heyzet! Hirtelen rápillantottam az órára, és döbbentem állapítottam meg, hogy már háromnegyed hét. És nekem iskolába kell mennem fél óra múlva!!
-Öltözök!! - rohantam fel az emeleti szobámba. Magamra kaptam az első kezembe kerülő összeállítást, megfésülködtem, fogat mostam, pici smink, és közben természetesen a kihagyhatatlan One Direction. Persze, fájt, mikor hallgattam, hiszen Niall is énekelt, de az életem részei voltak, nem bírtam ki, hogy ne hallgassam őket. Bepakolva táskám kinyomtam a gépem, és rohantam is le az emeletről. Nyomtam még egy puszit anyu arcára, felkaptam a csizmám - ugyanis már szakad a hó. Novemberben...- és az uzsonnámat, s már rohantam is ki a házból. Kim természetesen a kapuban várt, hogy együtt menjünk suliba. Én kérdeztem Zayn-ről - amikor csak tudnak, beszélnek - , ő pedig a délutánomról. A Niall támát már hetek óta kerültük, de nem szólt érte semmit.
A sulihoz érve éppen csak beestünk a terembe, ahol már mindenki ott volt. Leültünk a két, egymás melletti padba, és folytattuk a beszélgetést, egészen addig, amíg meg nem jött az irodalom tanár. Mosolyogva csukta be az ajtót és kezdett bele az órába.

.::Niall::.

Amint hajnalban felkeltem - na jó, 10 óra volt - , rohantam. Magamra kapkodtam a sebtében bepakolt gönceim közül egy szürkés inget és egy farmert, majd elindultam. Budapesten nem olyan könnyű taxit fogni, mint London-ban, de megoldható. A nagyobb baj a nyelvvel volt. Én magyaráztam angolul, a taxis pedig -gondolom - magyarul. Ekkor megelégeltem, előkaptam a telefonom, visszakerestem a számtalan Laurel-lel váltott SMS közül azt, amelyikben leírja, hol lakik, és odanyomtam a pasi arcához. Ő bólintott, hogy megértette, és indultunk.
Nem is gondoltam volna, hogy Budapest ekkora. Persze, nem akkora, mint London, de hát az ország is jóval kisebb. Akármennyire is ideges voltam, nem bírtam figyelmem kívül hagyni a csodálatos épületeket. Rengeteg lélegzetelállítóan szép, és régi épület. Fantasztikus. Például, láttam egyet, aminek zöld az ablaka! Ez milyen furcsa már... Majd ha kibékültünk Laurel-lel, megkérdezem, hogy az milyen épület, és, hogy körbevezet-e. A fiúkkal el kell jönnünk ide. Döntöttem el. Megérkeztünk, és én a taxis kezébe nyomtam egy kis pénzt - remélem, fel tudja váltani a fontot -, majd rohantam a ház ajtaja felé. Viszonylag egyszerü, kétszintes ház volt, nagy elökerttel. Csodáltam volna még a téglaszínü épületet, de ahhoz túlságosan is izgultam. Felszaladtam a kis lépcsőn, és mint egy őrült, rátapadtam a csengőre. Fél perc után nyitottak ajtót. Egy idegen nő meredt rám kissé furcsán.
-Miben segíthetek? - nem értettem, amit mondott, ezért elkezdtem makogni. Teljesen logikus, nem?
-Ömm.. el-elnézést. Én Laurel-t keresem. Lehet, hogy rossz helyen járok. De ha nem, az sem baj. Mármint az kifejezetten jó.
A nő elnevette magát zavarom láttán, és mosolyogva, végre angolul válaszolt.
-Laurel iskolában van. 12:20-kor végez. Megvárod itt?
-Neem, köszönöm.
-Szóljak neki esetleg?
-Nem, szerintem elintézem. Egyébként Niall Horan - jutott eszembe, hogy még nem mutatkoztam be.
-Áá, a híres Niall Horan.
-Hát igen, az újságok, igaz?
-Nem. Más hír forrásom van: Laurel. - a gondolatra elmosolyodtam, hogy gondol rám. - Egyébként én Mrs. Valley vagyok.
-Örvendek. De ha nem haragszik, akkor most sietek. Viszlát!
-Szia. - csukta volna be az ajtót, de nekem beugrott valami.
-Várjon! Melyik iskolába jár? Illetve hol van az az iskola?
-A Szent Johannába, és itt van két saroknyira, abba az irányba kell menni - mutatott a tőlünk jobbra fekvő utcára.
-Köszönöm. tényleg. Visszajöhetek, ha nem találom?
-Persze. - mosolyodott el Mrs. Valley.
-Köszönöm, tényleg viszlát.
-Szia.
Ezzel pedig fájdalmas sóhajjal futni kezdtem. Gondoltam, ha két saroknyira van, akkor megtalálom. 
Pár percnyi loholás után meg is találtam. Illetve sejtettem, hogy az az. Csak remélni tudtam, hogy a portás, akit láttam, tud angolul. Szerencsém volt.
-Jó napot. Megkérdezhetem, hogy mikor csöngetnek ki?
-Még húsz perc.
-Mennyi? - akadtam ki, nem hittem a fülemnek. Biztos vagyok benne, hogy még 20 perc tétlenül ülésbe belepusztulok. Az, hogy itt van tőlem egy karnyújtásnyira és mégsem láthatom kimondhatatlanul szörnyű érzés. - Bemehetek?- Fordultam szinte könyörgő szemekkel a portás felé.
-Sajnálom, idegeneket nem engedhetünk be.
Komolyan csak egy hajszál kellett ahhoz, hogy félrelökve a portást berontsak az épületbe, de kényszerítettem magam, hogy normális választadjak. -Rendben. köszönöm. - sziszegtem tehetetlenül.
Elfordultam a pasitól, és leültem a porta előtti lépcsőre. Előkaptam a mobilom, és írtam egy SMS-t Laurel-nek.

Menj ki WC-re.

Pár pillanat múlva jött a válasz. Két hete először, mire hihetetlen boldogság járt át.

Mi? Minek?

Csak csináld!

Nem voltam benne biztos, hogy beválik a terv, de egy próbát megért. Nem telt bele egy perc, jött egy üzenetem:

És most?

Menj a portához.

Nem jött válasz, csak egy meglepett sikoltás. Azonnal odafordultam, és felismertem. Ő volt az. Hónapok óta most látom először. Szinte ámulattal figyeltem, ahogy közeledik.
-M-mit keresel te itt?
-Jöttem megbeszélni a dolgokat. - mosolyogva néztem rá, és alig bírtam ki, hogy meg ne öleljem.



2012. december 14., péntek

Első díj

Nagyon-nagyon szépen köszönöm a díjat Veruss-nak!! Életem első díja, és hihetetlenül jól esik!



Szabályok:


1. Írj magadról 11 dolgot!


2. Válaszolj 11 kérdésre!


3. Írj 11 kérdést!


4. Küldd tovább 11 blognak!

1.) Magamról:
  1. Bár újdonság nekem ez az írósdi, imádom csinálni, és senki kedvéért nem hagynám abba.
  2. Az íráson kívül még nagyon sokat olvasok, régen táncoltam, de nem szeretnék felhagyni ezzel, valamint szintén régen 3 kórusban is énekeltem, amik nagyon hiányoznak! 
  3. Örökké Directioner leszek!! Ebben teljesen biztos vagyok.
  4. Amint befejeztem az osztrák középiskolát, kimegyek egy évre Londonba.
  5. London után vissza Magyarországra fősulira.
  6. Fősuli után pedig kiköltözök Londonba.
  7. Ott pedig terveim szerint árvaházam lesz, de minimum ott szeretnék dolgozni, ha nem is alapítok egyet.
  8. A barátaim és a családom az életem. Nélkülük semmi vagyok.
  9. Gitározom, és szeretnék zongorázni is.
  10. Egyébként pedig egyre inkább barnuló, de eredetileg szőke hajam van és kékeszöld, mandulavágású szemem. 
  11. Oda meg vissza vagyok a gyerekekért. Komolyan. Sokan alá tudják támasztani ezt az állításom.
2.)Válaszok:

1. Mit szeretsz a legjobban az írásban?
Azt, hogy kiírhatom magamból az ötleteket, melyek a fejejmben vannak.
2. Írni vagy olvasni szeretsz jobban?
Fogalmam nincs... Talán olvasni.
3. Ki, vagy mi által ismerted meg a blogolást?
Hát, olvasni már régóta olvasok külömböző blogokat, magát a blogolást (a személyeset) egyik barátnőmtől, Kamitól. Azt pedig, hogy most írok, Patinak köszönhetem.
4. Eddig hány blogod volt/van és miről szóltak/szólnak?
Hát, összesen van 6. Egy, amin a napjaimat írom le az otthoniaknak, egy, ami a környezetvédelemről szól, de ez akadozik mostanság, egy, ami már nagyon régi, és egy általánosiskolai barátnőmmel kezdtünk bele ökörségből, egy, ahol könyvekről írok. Ajánlok, véleményt írok, egy, amit nemrég kezdtem: egy süket lányról és az 1D-rő szól, valamint van még ez.
5. Milyen a zenei ízlésed?
Hát...jó. Egyébként mindent meghallgatok, amiben van hangszer. De főleg One Direction és népzene.
6.  Mi inspirál az írásban?
Pati. Főleg ő, mert minden nap elolvassa a suliban, ha írok új részt, és segít, hogy legyen jobb. A többi barátnőm úgyszintén, mert elolvassák, és megmondják, mit hibáztam, hogy javuljak, és természetesen az olvasók.
7. Melyik két szót használod a leggyakrabban? Ha kell, kérj meg valakit, hogy szerinte melyiket?
Nem tudom... Megkérdeztem az egész családomat, és mindenki, egytől egyig azt mondta, hogy a One Direction-t mondom leggyakrabban. Ez két szó. Egyébként pedig a "koncert" és "A Fiúk" kifejezések, szavak hagyják el legtöbbször a számat.
8. Mi a hobbid?
Az olvasás, írás, gitározás, (mostanság a) skype-olás és a nevetés.
9.  Szoktál valamit megfogadni Szilveszterkor?
Azt, hogy valóraváltom az árvaházas Londonos álmomat, és, hogy a barátaimat, akármilyen messze vannak, nem hanyagolom el.
10. Van valamilyen rosz szokásod, ha van, milyen?
Nem tudom... Van, hogy nem tudom, hol a határ... Vagy akkor is hülyülök, mikor másnak nincs kedve hozzá, és akkor idegesítem vele. Valamint, hogy lusta vagyok.
11. Írás közben szoktál zenét hallgatni?
Nem nagyon, mert legtöbbször suliban, órán írok, és logikusan, olyankor nem lehet. De ha itthon írok, akkor nem maradhat el a One Direction. ;)
3.) Kérdéseim:

  1. Mióta írsz?
  2. Mi ösztönzött arra, hogy írj?
  3. Szeretsz olvasni? Ha igen, mi a kedvenc könyved?
  4. Mi a kedvenc dalod, melyik énekestől/énekesnőtől/bandától?
  5. Van olyan barátnőd/barátod, aki nélkül elképzelni sem tudod az életed?
  6. Hány blogot vezetsz?
  7. Mitől rettegsz a legjobban?
  8. Mi az, ami bántja a szemedet, ha olvasol egy blogot? Ami idegesít?
  9. Mi adta az ötletet a blog alaptörténetéhez?
  10. Ha egyet kívánhatnál, mi lenne az?
  11. Volál már szerelmes?
4.) Akiknek küldöm:

Mégegyszer nagyon-nagyon köszönöm!!! 

2012. december 9., vasárnap

9. fejezet - Már csak ketten maradtak szinglik?

.::Laurel::.

Amint felszállt a gép, elhelyezkedtünk. Alig volt időm szomorúan kibámulni az ablakon, ugyanis jött egy SMS-em. Persze az ír manótól.

"Odaértetek már?"

"Niall!! Dehogy! Most indultunk!"

"Jólvan na, már érdeklődni sem lehet?:P"

Nevetve megráztam a fejem, majd ránéztem barátnőmre és megböktem a könyökömmel.
-Zayn, he? - vigyorogtam.
-Niall, mi? - kérdezett vissza, mire elnevettük magunkat.
-Hát, igen....
-Úgyszintén. - erre már teljes testemmel felé fordultam.
-Na. Most pedig mesélj!! Mindenről tudni szeretnék!!
-Dehát nem volt semmi... Illetve, tudod, ez az egy hét volt életem legszebb egy hete. 
-Mert mit csináltatok? - kíváncsiskodtam.
Vett egy mély levegőt, rám nézett, és próbálta elnyomni vigyorát:
-Megcsókolt. - abban a pillanatban akkorát sikoltottam, hogy kb. az egész repülőgép felém fordult, mire elvörösödve motyogtam egy "Jó hírt kaptam"-féleséget, és visszafordultam barátnőmhöz.
-Úristen! Úristen! Tényleg? És milyen volt?
-Hogy-hogy milyen??
-Ajjmár, ne tedd a hülyét. - vigyorogtam ezerrel.
-Jó, hát még szép, hogy jó. Annál is jobb. Fantasztikus. - felnevettem, Kim-től pont ezt vártam.
-Hányszor?
-Sokszor. - pirult el.
-Wow!
-Igen. Wow. De.. most nem tudom, mi lesz....
-Veletek?
-Meg veletek.
-Sejtelmem sincs... Valószínűleg semmi. Majd kiderül.
Ezután még részletesen kiveséztük a Nirell (Niall-Laurel) sztorit is, egészen addig, míg le nem szálltunk. Ekkor dobtam egy SMS-t Niall-nek, hogy most már megérkeztünk, majd kerestünk egy taxit.
Hazaérve anyuéknak mindent elmeséltem, részletesen. Majd miután megvolt a vallatás, felmentem a szobámba. Kipakoltam, és hatalmasat sóhajtva hozzáfogtam tanulni. Csak egyszer szakítottam meg eme fantasztikus tevékenységet. Egyszer, mikor anyuék hívtak ebédelni. Kb. 8.ig tanultam, majd bő fél órát áztattam magam a kádban, végül neteztem egy kicsit. Este 10-kor, mikor már jó órája próbáltam aludni, és épp elnyomott volna az álom, megcsörrent a telefonom. Na, ezt nem értettem, úgyhogy kissé kómásan, meg sem nézve, hogy ki keres ilyenkor, felvettem és beleszóltam. Persze magyarul:
-Igen?
-Ömmm.. rossz számot hívtam? Laurel-t keresem. - a hang hallatára elmosolyodtam, és eldöntöttem, hogy megszívatom, így még mindig magyarul kezdtem el beszélni.
-Mit szeretne? Nem bírom, ha későn zaklatnak. Holnap iskola van.
-Elnézést, nem akartam zavarni, és nem is értem, amit mondd. - erre halkan felnevettem és átváltottam angolra.
-Mizujs, Niall?
-Áhh, végre, te vagy az, Laurel?
-Igen, én.
-Az előbb valami szipirtyó egy idegen nyelven hablatyolt nekem...
-Az én voltam, és nem is vagyok szipirtyó!
-Te? Akkor feltételezem, magyar volt a nyelv....
-Talált, süllyedt.
-Szép.
-Köszi - vigyorodtam el.
-Miért rekedt a hangod?
-Mert aludtam... Illetve majdnem.
-9-kor? - eléggé furcsállotta a dolgot.
-Ömm... azt mondtad, matek és föcizseni vagy.
-Pontosan! - büszkeség volt a hangjában...Szinte láttam magam előtt, ahogy kihúzza magát.
-Na, akkor zsenikém. Magyarországon egy órával később van, mint London-ban. Frissítsd a tudásod.
-Hajajj... Lehet, hogy szükségem lenne rá... Akkor ne haragudj.
-Semmi baj. Miért hívtál?
-Hát... csak úgy - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Ennek örülök. - válaszoltam, de beleásítottam a mondanivalómba.
-Hagylak aludni, de holnap majd beszélünk, oki?
-Rendben van.
-Jóéjszakát Niall.
-Jóéjt Laurel. - és kinyomta. 
Viszont abban a pillanatban, ahogy meghallottam elemi erővel tört rám a honvágy. Vissza akartam menni London-ba. Csak még egy kicsit. Félretettem a telefonom, majd lassan elaludtam.

~*~

A hazautazásunkat követő két hónap szinte elrepült. Ezerrel tanultunk, mert így 11. félévéhez közeledve iszonyú nagyok az elvárások, plusz, ugye, mi a nyelvvel is bajlódunk, így volt dolgunk rendesen. Niall-el legalább hetente beszéltünk, viszont azt nem említettem neki, hogy nevezünk a Go1Den versenyre.  Nem éreztem volna fair-nek a többi magyarral szemben, ha azért nyerjük meg, mert ismerjük a fiúkat. Úgyhogy inkább hallgattam Niall előtt, ahogy Kim is Zayn előtt. Időközben megjelent a fiúk új albuma, természetesen megvettük, és azzal neveztünk a versenyre. Majd meglátjuk, mi lesz.
Tegnap viszont.... valami olyan történt, ami lesokkolt. Mint minden hónap 12-én, tegnap is megvettem a havi POPCORN-t, természetesen csak a fiúk miatt. Volt benne egy cikk. Niall-ről. És egy bizonyos Amy-ről. 
 "A One Direction nevű brit fiúbanda sok tinilány szívét megdobogtatja, azonban Liam és Louis már nem elérhető, hiszen barátnőik vannak. Liam és Danielle valamint Louis és Eleanor boldogok. Harry szokásához híven randizgat, Zayn-nek pedig újabban nincs nöügye. De mi van a csapat ír tagjával, Niall Horan-nel? A napokban fotósaink rajtakapták a hírességet egy lánnyal, amint nevetgélnek, esznek, és, itt jön a nagy hír: Kézenfogva sétálgatnak! Vajon eggyel kevesebb tag szabad? Már csak ketten maradtak szinglik? Reméljük, Niall, vagy Amy nyilatkozik nekünk a közeljövőben."
Teljesen lesokkolódtam. Rohantam át Kim-hez, és miután ő is elolvasta, csak megölelt.  Ez azért sokat elmond...
Tegnap egész este ezen agyaltam. Persze, nem járunk, meg nem is lenne lehetséges, de azért... Minden nap felhív, attól függetlenül, hogy iszonyú drága a telefonköltség, minden nap érdeklődik, és eddig ő dobta fel a  napjaimat, ő tartotta bennem a lelket a dogák előtt. De most?! Most az érzem, teljesen becsapott. Hogy átvert.  Fájt. Kimondhatatlanul fájt. Nem vettem fel a telefont tegnap, pedig hatszor hívott vacsora előtt, és tizenkétszer vacsora után, valamint hagyott 9 SMS-t is. Egyre sem válaszoltam. Elolvastam őket, de nem bírtam visszaírni. Olyanok voltak, hogy "Miért nem veszed fel?", "Baj van?", "Laurel, a szívbajt hozod rám. Mi történt?!!" És így tovább. Ma pedig ugyanez volt a helyzet. Megbántott, és még csak nem is tud róla. Pedig biztos vagyok benne, hogy olvasta a cikket.

.::Niall::.

Nem ír. Nem veszi fel a telefont. Semmi! És rossz sejtésem van, fogalmam nincs, mi történt. Megkértem Zayn-t, hogy szedjen ki Kim-ből valamint, mert a legjobb barátnőjének majdcsak elmondja, mi bántja! De azt mondta, hogy Kim neki sem mond semmit.... Kezdek kiakadni. Próbákon elkalandozik a figyelmem, egyáltalán nem értem! Két hete semmi jel nincs Laurel felől. Megelégeltem. 
-Liam! Van valami dolgunk a héten? Próba, fellépés, ilyesmi?
-Nincs. Másfél hét szabadság.
-Kúl. - és ezzel felrohantam a szobámba, majd egy telepakolt bőrönddel tértem vissza.
-Mit csinálsz? - kérdezte barátom gyanakvó hangon.
-Megoldom a problémámat. utánajárok a dolgoknak. - és ezzel kirontottam a házból, fogtam egy taxit, és egyenesen a reptérre száguldottam.
Kiszálltam, kifizettem a fuvart, majd a jegypénztárhoz léptem.
-Jó napot. Egy jegyet szeretnék kérni a legközelebb induló Magyarországra tartó járatra. 

2012. december 2., vasárnap

8. fejezet - Szeretlek

Sziasztok!!! Ne haragudjatok, hogy így eltűntem, csak nem volt ihletem, fogalmam sem volt, hogy mit írjak, de megoldottam, remélhetőleg jól. Kellemes olvasást mindenkinek!
Puszi: Zsó xxx

.::Laurel::.

Az egész hetet együtt töltöttem Niall-el, de a csókról egyikünk sem szólt egy szót sem. Természetesen én nem hoztam fel, hiszen... úristen! Minek? Ő egy sztár, én meg egy lány, aki holnap hazautazik a távoli Magyarországra. Felesleges lett volna emlegetni. Voltunk... úszni, moziban, focimeccsen(?), és folyamatosan zabáltunk. Kim két helyen töltötte ezt az időt: Az apukájánál és Zayn-nel. Nemigen mesélt semmit, de a repülőn majd kifaggatom.
10 óra múlt, már mindenki alszik, csak én vagyok fent, s én is csak egy okból kifolyólag: Niall-el e-mail-ezünk. Említettem neki, hogy holnap megyünk haza, és mindenképpen ki akar menni a reptérre elköszönni, de mondtam neki, hogy felesleges, mert úgyis lerohannák a rajongók, amint megneszelik a dolgot. Viszont Niall legalább olyan makacs, mint én, ha nem jobban. Hajthatatlan.
Niall: De szeretnék. Úgysem találkozunk most jó ideig, legalább hagy köszönjek el rendesen!
Laurel: Arrrgh...Zayn megy?
Niall: Persze. Kim nem olyan makacs, mint te, ő belement.
Laurel: Hát jó. Jöhetsz. De csak mert jó fej vagyok. :D
Niall: Az bizony. Szóóval... Holnap mikor is indul a gép?
Laurel: 11-kor. Szerdán meg suli!! :(
Niall: Mit nem adnék egy átlagos sulinapért! És amúgyis. Becsüld meg, már csak 1 év.
Laurel: Persze, te könnyen beszélsz, már megszabadultál ettől a borzalomtól!
Niall: MUHAHAHA :D
Laurel: Na jó, tényleg lefekszem, mert nem fogok tudni felkelni. Akkor holnap. Jóéjt, Niall.
Niall: Jóéjt. :D

Hát, ezt megbeszéltük. Félreraktam a gépet, és ha nehezen is, de elaludtam. Másnap, mikor felkeltem 8 órakor,ugyanazt éreztem, mint mikor legelőször hagytam itt Londont: szomorúságot. Akkor nem akartam itt hagyni a barátaimat, és most sem akarom. Csak most az újakat nem.  Kijelenthetem, hogy Niall, Harry, Louis, Zayn, Liam, sőt, még Andy és Eleanor is mind jó barátaim. Sokat voltunk együtt, és nagyon megszerettem őket. Rájöttem, hogy amit eddig éreztem, teljesen más volt. Szintén szeretet, csak... akkor nem tudtam, kiket is szeretek pontosan, mert nem ismertem őket, most viszont nagyon sok mindent tudok róluk, olyanokat, amiket a rajongók nem, és ez hatalmas örömmel tölt el. 
Ezekkel a gondolatokkal keltem. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd összepakoltam és már le is szaladtam az étkezőbe, ahol már ott ült Kim és az anyukája. Elmondták, hogy még beugrunk egyszer Mr. Valley-hez, nekem meg természetesen nem is volt ellene kifogásom. Na meg ha lett volna, az sem érdekelt volna senkit... De mivel nem volt, így probéma egy szál se. Kim anyukája hívott egy taxit, és míg az megérkezett, mi kicsit rendet raktunk magunk után. Negyed óra múlva a taxis kettöt dudált jelezve, hogy itt van, és kisiettünk a házból. Bevágódtunk a taxiba, Mrs. Valley bediktálta a kórház címét, és indultunk. Kb. 5 perc az út, így gyorsan ott voltunk, és még volt egy óránk indulásig. Kipakoltunk a taxiból, a cuccainkat leraktuk a recepcióra, és felmentünk a megfelelő kórterembe, ahol Kim apukája már ébren várt ránk. 
-Csókolom! - öleltem meg én is, majd körbeültük az ágyát.- Hogy tetszik lenni?
-Szerintem már semmi bajom, de az orvosok az istennek sem engednének el ma. Még pár nap, aztán remélhetőleg mehetek.
-De jó! 
-Képzeld apu! Zayn ma kijön a reptérre! - furcsán pillantottam barátnőmre, aki csak vissznézett amolyan "Most-mi-van?" pillantással. Na mindegy, majd a repülőn megbeszéljük.
-Örülök, hogy jól megvagytok.
Én ekkor elhagytam a kórtermet, mert még ki kellett mennem a mosdóba indulás előtt. Miután végeztem, épp kiléptem az ajtón, mikor egy lány állta el az utam. Végigmértem, és feltűnt az "I love Niall" feliratú pólója. Akvamarinszínű szeme olyan ridegséggel meredt rám, hogy tudtam, egy jéghegyben több melegség van, mint benne. Megzavarodtam pillantásától, hiszen nem tudtam, mit is szeretne pontosan.
-Ömm.. elengednél? Sietek.
-Nem. - Mi? Nem igazán értettem, hova akart kilyukadni, de tényleg mentem volna már.
-Hogy mondod?
-Nem.- Arrgh.. Ez nehéz menet lesz, gondoltam. Ráhelyeztem súlyom az egyik lábamra, összefontam kezeim melleim előtt, és a szemébe néztem.
-Rendben. Akkor mondd, mit szeretnél.
-Azt, hogy hagyd békén Niall-t. A héten többször is láttalak vele. Nem igazán bírom, ha valaki a pasimmal szórakozik, ráadásul a szemem láttára.
-Oké. Elárulnád, mi a fene bajod van? Na meg azt is jó lenne tudni, hogy Niall mióta a fiúd.
-Süket vagy, vagy hülye? Már mondtam. Az, hogy le akarod nyúlni a pasimat. - Istenem. Ez tényleg ilyen nehéz felfogású? - Hát, egy éve, tizenegy napja, és - nézett karórájára - 5 órája.
-Kezdesz felhúzni. - meredtem rá egyre idegesebben. Alapvetően én egy türelmes ember vagyok, de nem bírom, ha valaki baromságokkal traktál.
-Hah. - úgy nézett rám (a mellesleg 12 éves) kislány, hogy azt hittem, felpofozom.
-És erről a "pasid" tud? Mert tudtommal nem. Illetve... mikor megcsókolt, biztosan nem rád gondolt. - toltam félre egy megsemmisítő pillantás keretében fél kézzel, majd mentem a dolgomra otthagyva a döbbent lányt.
Mire odaértem Mr. Valley szobájához, a többiek már csak rám vártak. Besiettem, nyomtam két puszit a "szinteapukám" arcára, és jobbulást kívántam. Ö is megölelgetett, majd elhagytuk a kórtermet.
Kifelé menet a Niall-mániás kiscsaj még mindig csak döbbentem hápogott, mi pedig sietve elhaladtunk mellette a csomagjaink felé, mert már csak kevesebb, mint háromnegyed óránk volt csak kiérni a reptérre.
Hála a taxisoförnek (és némi plusz pénznek) negyedóra alatt odaértünk, és hatalmas mosollyal az arcomon konstatáltam, hogy Niall és Zayn már ott voltak és vártak. Ránk. 
Míg Mrs. Valley elintézte a repjegyet, mi odamentünk a fiúkhoz, és váltottunk velük még pár szót.
-Nagyon-nagyon jól éreztem magam!! Niall, mindent nagyon köszönök. El sem hiszed, mennyit jelent, hogy találkoztam az "imádott sztrárommal". Ja... és - muszáj voltam elmondani, amit egész héten be akartam vallani neki - el sem tudtam volna képzelni szebb első csókot.
Mondandóm végére ő csak döbbenten figyelt, majd mosoly kúszott arcára, és megölelt. - Hát, akkor örülök, hogy én voltam az első.
Mosolyogva elhúzódtam tőle, és még figyelmeztettem: 
-Egyébként tudsz róla, hogy van egy barátnőd?
-Mi?
-Kb. ekkora - mutattam a kezemmel a vállam magasságába -, 12 éves, és "I love Niall" feliratú pólóban rohangál az utcán. - nevettem el magam.
-Jó dolog tudni az ilyenekről - nevetett fel őszinte döbbenettel a hangjában.
Oldalra pillantottam Zayn-ékre, és mosolyogva kérdeztem meg a szőkeséget:
-Velük mi van?
-Fogalmam nincs, de majd kifaggatom Zayn-t a hazaúton.
-Majd megírod, mit mondott? Én Kim-et veszem kezelésbe.
-Persze.
Ekkor szólalt meg az az utálatos női hang a hangosbemondóból.
-A Budapestre tartó járat utasait kérjük, kezdjék meg a beszállást, a repülőgép tíz perc múlva felszáll!
-Arrgh - bosszankodtam ma már sokadszorra. Ránéztem az ír manóra, és még egyszer megöleltem.
-Köszönök mindent.
Államnál fogva felemelte a fejem, és adott egy lágy csókot. Nem tartott skáig - ahogy a korábbi kettő sem -, de fantasztikus volt.  Könnyeimen át elnevettem magam, mikor megkínált a semmiből szerzett chipssel. Belemarkoltam, de nem bírtam enni belőle, túlságosan el voltam foglalva.
-Ne félj, még találkozunk. Megoldjuk. 
-Oké. Szeretlek - a héten többször is mondtuk, hiszen tényleg így van, megszerettük egymást, de én most gondoltam a legkomolyabban.
-Szeretlek.
-Laurel! - Ez Kim hangja volt, aki sürgetően integetett.
Szomorúan sóhajtottam egyet, majd elindultunk Zayn felé. Ő  is megöleltem, és indulás közben visszakiáltottam: - Puszilom a fiúkat!!
Integettek, majd eltűnt alakjuk a nagy tömegben, mi pedig felszálltunk a gépre.