10. fejezet - Mit keresel te itt?

Wow!! Már a tizedik rész... El sem hiszem.

Ne haragudjatok, hogy így egy nappal később jött a rész, de egy barátnőm tanácsára úgy döntöttem, átrakom az időpontot. Azaz: keddenként lesznek részek vasárnap helyett. remélem, nem haragszotok érte, hiszen csak két nap az eltérés.

Jó olvasást! :)

Puszi: Zsó xxx

.::Laurel::.

Reggel nyomtam egy puszit anyu arcára,majd levágódtam az ebédő asztalhoz. Anyu elém rakta a reggeli kakaómat, amit szépen komótosan elkortyolgattam, miközben meséltem a tegnapról.

Tegnap volt a félévi záróvizsga.

-Szerintem jól ment. Bár... amennyit tanultam rá, csak jól sikerülhet.  - erre édesanyám nyomott egy lágy puszit a homlokomra - De Kim-nek nem sikerült ennyire jól... Legalábbis a nyelvtan. Azon csodálkozom, hogy nekem sikerült. Anyuuu...nagyon nehéz!

-Majd nem lesz az. Csak idő kérdése.

-Mennyi időé? Anyu. már két éve kint vagyunk! - méltatlankodtam, mert nem igaz, hogy őt nemzavarjaa heyzet! Hirtelen rápillantottam az órára, és döbbentem állapítottam meg, hogy már háromnegyed hét. És nekem iskolába kell mennem fél óra múlva!!

-Öltözök!! - rohantam fel az emeleti szobámba. Magamra kaptam az első kezembe kerülő összeállítást, megfésülködtem, fogat mostam, pici smink, és közben természetesen a kihagyhatatlan One Direction. Persze, fájt, mikor hallgattam, hiszen Niall is énekelt, de az életem részei voltak, nem bírtam ki, hogy ne hallgassam őket. Bepakolva táskám kinyomtam a gépem, és rohantam is le az emeletről. Nyomtam még egy puszit anyu arcára, felkaptam a csizmám - ugyanis már szakad a hó. Novemberben...- és az uzsonnámat, s már rohantam is ki a házból. Kim természetesen a kapuban várt, hogy együtt menjünk suliba. Én kérdeztem Zayn-ről - amikor csak tudnak, beszélnek - , ő pedig a délutánomról. A Niall támát már hetek óta kerültük, de nem szólt érte semmit.

A sulihoz érve éppen csak beestünk a terembe, ahol már mindenki ott volt. Leültünk a két, egymás melletti padba, és folytattuk a beszélgetést, egészen addig, amíg meg nem jött az irodalom tanár. Mosolyogva csukta be az ajtót és kezdett bele az órába.

.::Niall::.

Amint hajnalban felkeltem - na jó, 10 óra volt - , rohantam. Magamra kapkodtam a sebtében bepakolt gönceim közül egy szürkés inget és egy farmert, majd elindultam. Budapesten nem olyan könnyű taxit fogni, mint London-ban, de megoldható. A nagyobb baj a nyelvvel volt. Én magyaráztam angolul, a taxis pedig -gondolom - magyarul. Ekkor megelégeltem, előkaptam a telefonom, visszakerestem a számtalan Laurel-lel váltott SMS közül azt, amelyikben leírja, hol lakik, és odanyomtam a pasi arcához. Ő bólintott, hogy megértette, és indultunk.

Nem is gondoltam volna, hogy Budapest ekkora. Persze, nem akkora, mint London, de hát az ország is jóval kisebb. Akármennyire is ideges voltam, nem bírtam figyelmem kívül hagyni a csodálatos épületeket. Rengeteg lélegzetelállítóan szép, és régi épület. Fantasztikus. Például, láttam egyet, aminek zöld az ablaka! Ez milyen furcsa már... Majd ha kibékültünk Laurel-lel, megkérdezem, hogy az milyen épület, és, hogy körbevezet-e. A fiúkkal el kell jönnünk ide. Döntöttem el. Megérkeztünk, és én a taxis kezébe nyomtam egy kis pénzt - remélem, fel tudja váltani a fontot -, majd rohantam a ház ajtaja felé. Viszonylag egyszerü, kétszintes ház volt, nagy elökerttel. Csodáltam volna még a téglaszínü épületet, de ahhoz túlságosan is izgultam. Felszaladtam a kis lépcsőn, és mint egy őrült, rátapadtam a csengőre. Fél perc után nyitottak ajtót. Egy idegen nő meredt rám kissé furcsán.

-Miben segíthetek? - nem értettem, amit mondott, ezért elkezdtem makogni. Teljesen logikus, nem?

-Ömm.. el-elnézést. Én Laurel-t keresem. Lehet, hogy rossz helyen járok. De ha nem, az sem baj. Mármint az kifejezetten jó.

A nő elnevette magát zavarom láttán, és mosolyogva, végre angolul válaszolt.

-Laurel iskolában van. 12:20-kor végez. Megvárod itt?

-Neem, köszönöm.

-Szóljak neki esetleg?

-Nem, szerintem elintézem. Egyébként Niall Horan - jutott eszembe, hogy még nem mutatkoztam be.

-Áá, a híres Niall Horan.

-Hát igen, az újságok, igaz?

-Nem. Más hír forrásom van: Laurel. - a gondolatra elmosolyodtam, hogy gondol rám. - Egyébként én Mrs. Valley vagyok.

-Örvendek. De ha nem haragszik, akkor most sietek. Viszlát!

-Szia. - csukta volna be az ajtót, de nekem beugrott valami.

-Várjon! Melyik iskolába jár? Illetve hol van az az iskola?

-A Szent Johannába, és itt van két saroknyira, abba az irányba kell menni - mutatott a tőlünk jobbra fekvő utcára.

-Köszönöm. tényleg. Visszajöhetek, ha nem találom?

-Persze. - mosolyodott el Mrs. Valley.

-Köszönöm, tényleg viszlát.

-Szia.

Ezzel pedig fájdalmas sóhajjal futni kezdtem. Gondoltam, ha két saroknyira van, akkor megtalálom. 

Pár percnyi loholás után meg is találtam. Illetve sejtettem, hogy az az. Csak remélni tudtam, hogy a portás, akit láttam, tud angolul. Szerencsém volt.

-Jó napot. Megkérdezhetem, hogy mikor csöngetnek ki?

-Még húsz perc.

-Mennyi? - akadtam ki, nem hittem a fülemnek. Biztos vagyok benne, hogy még 20 perc tétlenül ülésbe belepusztulok. Az, hogy itt van tőlem egy karnyújtásnyira és mégsem láthatom kimondhatatlanul szörnyű érzés. - Bemehetek?- Fordultam szinte könyörgő szemekkel a portás felé.

-Sajnálom, idegeneket nem engedhetünk be.

Komolyan csak egy hajszál kellett ahhoz, hogy félrelökve a portást berontsak az épületbe, de kényszerítettem magam, hogy normális választadjak. -Rendben. köszönöm. - sziszegtem tehetetlenül.

Elfordultam a pasitól, és leültem a porta előtti lépcsőre. Előkaptam a mobilom, és írtam egy SMS-t Laurel-nek.

Menj ki WC-re.

Pár pillanat múlva jött a válasz. Két hete először, mire hihetetlen boldogság járt át.

Mi? Minek?

Csak csináld!

Nem voltam benne biztos, hogy beválik a terv, de egy próbát megért. Nem telt bele egy perc, jött egy üzenetem:

És most?

Menj a portához.

Nem jött válasz, csak egy meglepett sikoltás. Azonnal odafordultam, és felismertem. Ő volt az. Hónapok óta most látom először. Szinte ámulattal figyeltem, ahogy közeledik.

-M-mit keresel te itt?

-Jöttem megbeszélni a dolgokat. - mosolyogva néztem rá, és alig bírtam ki, hogy meg ne öleljem.