11. fejezet - Örülök, hogy nem akarod, hogy halálra fagyjak.

Sziasztok!!! Boldog karácsonyt mindenkinek!!! Itt a 11. fejezet.

Ki mit kapott karácsonyra? Milyen lett a fa? Finom volt a vacsora? 

A következő rész csak jövőhét szombaton jön, mert egész csütörtöktől kezdve szombatig Magyarországon leszek, ahová nem viszem a lapimat, így nem tudok részt felrakni. De még meglátom. Számítsatok rá, hogy csak szombaton lesz rész.

Puszi: Zsó xxx

.::Laurel::.

Nem hittem a szememnek!! Mit keres itt? Ez Magyarország?! És egyáltalán... honnan tudta, hova járok?Ezernyi kérdés zakatolt a fejemben, és egyikre sem tudtam választ találni. Lecövekeltem. 

-M-mit keresel te itt?

-Jöttem megbeszélni a dolgokat. -mosolygott rám, én pedig majdnem elolvadtam. De itt akkor sem beszélhetünk! Iskola van, és éppen töriről lógtam ki. Megráztam a fejem, remélve, hogy ezzel eszembe jut valami értelmes gondolat.

-Fi-figyelj - dideregtem, mert nem hogy kabát, de még pulcsi sem volt rajtam -, itt n-ne-nem beszélhetjük m-meg. Nem most. I-iskola van!

-Tudom, de ez fontos! - vette volna le a kabátját.

-E-eszedbe se jus-jusson! Én mindjárt me-megyek be. 

-De...

-Nem. Figyelj. 12:20-kor vé-végzek. F-fél 1-re legyél itt, okés? És akkor m-majd megbeszéljük a d-dolgainkat. 

-Jól van. - egyezett bele. Gondolom rájött, hogy nem tehet mást. Akármennyire is megörültem neki, és legszívesebben megölelgettem volna, rájöttem, hogy haragszom rá, így fogtam magam, és bevonultam az iskolába. Fogalmam sem volt, ő mit fog csinálni Budapesten 2 órán át, de valahogy megoldja. 

Visszasiettem a terembe, és egy bocsánatot elmormolva visszaültem a helyemre. Kim kérdőn meresztgette felém a szemét, mire csak ráfirkantottam a lapomra, hogy "Szünetben", és felmutattam neki. Beleegyezően bólintott, és visszafeküdt a füzetére. Lehet, hogy elaludt... Törin nála előfordul.  1 perc múlva kicsöngettek, és már száguldottunk is a büfé felé. Gyorsan feltankoltunk, és visszarohantunk a terembe. Ha izgatott vagyok - vagy feldúlt -, mindig angolul beszélek. Illetve hadarok. Vagy kiabálok. Helyzettől függ. Szóval eldaráltam barátnőmnek, hogy miért kellett olyan gyorsan kisietnem óráról. Nagyon jól tudja, hogy soha nem megyek suliban wc-re, így más dolgom volt. 

-Komolyan? Ide jött?

-Igeeen. El sem hiszem. Csak értem. Illetve gondolom. Fogalmam sincs, mi más dolga lehetne Magyarországon.

-Nyilvánvaló, hogy érted jött.

-Zayn nem mondott semmit? - puhatolóztam, hiszen Kim és barátja - igen, a barátja - mindent megbeszélnek egymással. 

-Semmit. Írt SMS-t még tegnap, hogy Niall elhúzott a Direction házból, de ennyi...

-Hmm.. - haraptam bele a nutellás fánkomba - furcsa.

Ennyit tudtunk beszélni, mert becsöngettek, és azzal be is csapta maga mögött az ajtót az angol tanár. Mivel ezen az órán - érthető okoból kifolyólag - Kim-mel nem sok dolgunk akad, így általában elfoglalhatjuk magunkat. Én természetesen azon agyaltam, hogy mit mondjak majd Niall-nek. Vagy hatvan változatot is leforgattam magamban, hogy fog zajlani a beszélgetés, de egyik sem nyerte el a tetszésemet. Aztán végül utolsó óra végére sikerült egy jót kitalálnom, amit tűrhetőnek tartottam, és barátnőm bíztató ölelése után már elég magabiztosnak is éreztem magam. Kipakoltam a suliboxomból, felvettem a kabátot, és kiléptem a  novemberi hidegbe. Amint megpillantottam Niall-t az iskolatársaim gyűrűjében, több dolog is eszembe jutott. Először is, az, hogy mennyire édesen néz ki, másodszor az, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ennyi rajongója van a Szent Johannában, harmadszor pedig bosszús voltam, mert hozzám jött, és nem a rajongókhoz. De aztán belegondoltam, hogy mielőtt megismertem, nekem is az volt minden álmom, hogy találkozzak Vele. S lám, most valóra vált. Míg ő az aláírásokat osztogatta, és visszamentem a büfébe, és vettem két forrócsokit. Mire végre én következtem, már lefagyott mindenem, így örömmel fogtam kezembe a két tűzforró italt. Kislattyogtam az épület elé, ahol már csak ketten vártak Niall aláírására. Mikor végzett, felém indult. A kezébe nyomtam a meleg innivalót, és úgy indultunk el felénk. Gyalog mentünk, mert így több időnk volt. Én nem mondtam semmit, vártam, hogy végre megszólaljon. 

-Örülök, hogy nem akarod, hogy halálra fagyjak. - csak elmosolyodtam szavaira, s innentől csöndben telt a tíz perces út hazáig. Néha rám pillantott, de én mereven néztem az elém táruló havas tájat.  Amint elértünk a mi lakásunkhoz, kinyitottam a kaput, és betessékeltem. Beérve a házba csak beköszöntem anyunak, és bemutattam Niall-t.

-Anyu! Ők itt Niall. Tudod, akiről meséltem. - nyomtam puszit édesanyám arcára. 

-Igen, tudom. Remélem, megtalálta a sulit, nem összeszedted valahol. - mosolyodott el.

-Te mondtad meg neki, hova járok suliba? - ahha! Akkor ez a kérdés kipipálva.

-Igen.

-Akkor jó. - bólintottam, és felhúztam Niall-t az emeleti szobámba.  Ott viszont égtem egy sort, ugyanis amikor meglátta a falamat - amin ő és a fiúk lestek vissza rá minden oldalról -, irdatlan nevetés szakadt ki belőle. Levágtam magam  az ágyamra, és vártam, hogy elmúljon. Öt percet vártam. Nem múlt el. Anyum bekopogott, én meg kiordítottam, hogy bejöhet, mire mosolyogva hozta be az ebédet. Furcsán néztem rá, mert eddig mindig szabály volt, hogy lent kell enni, közösen. Most meg mi történt? Lerakta az íróasztalomra a hatalmas tálcát, és kivonult a szobámból. Niall rám nézett, majd a kajára, mire elnevettem magam, és bólintottam.  Szóval leültünk megebédelni, és közben a szőkeség belekezdett a mondandójába.

-Szóval.... mi a baj? Miért haragszol?

Abban a pillanatban, ahogy ezt megkérdezte, elszállt minden magabiztosságom. Várakozásteljesen nézett rám, mire én felkeltem, és a polcomhoz léptem, leemelve róla azt a bizonyos újságot.